Reménysugár

Igehirdetés
(2009 június 21)
Készítette: Ablonczy Zsolt lelkipásztor, Kispest

 

Lekció: Mikeás 7, 1-9
Textus: Mikeás 7, 8/b

Megfontolások, kontextusok

– 750 esztendővel Mikeás után, a Názáreti Jézus a szőlőtőről szóló példázatában azt mondja: „Maradjatok énbennem és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem” (Jn 15, 4)

A Jézus Krisztust hittel a szívükbe befogadók, kapnak hatalmat arra, hogy Isten fiai legyenek, ( Jn 1, 12) ami rendezett életükben válik szemlélhetővé, nyilvánvalóvá. Ez az új, krisztusi életforma a gyümölcstermés, áldás rajtuk. Isten, Szent Lelke és igéje által végzi el a szív átalakítását, hogy abból szeretet, hűség, irgalmasság, jó akarat, türelem, szelídség, békesség, öröm és mértékletesség származhassék, rendelt és alkalmas időben.

– 1000 esztendővel Mikeás előtt, Jahve a Sinai hegynél szövetséget kötött Izrael népével: „ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim” … „és az egész nép egy akarattal felele és monda: Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük.” (2Móz 19, 5; 8.)

Az elfogadott szövetség a tíz ige (parancsolat) figyelembe vétele által lesz áldássá. A mennyei Úr oltalma, vezetése, jelenléte, bátorítása és vigasztalása sajátos életformára vezeti a nép engedelmes tagjait, sőt Jahve irgalmassága megengedi, hogy a vétkező engesztelő áldozata, megtérése (visszatérése a rendbe) által újra esélyt kapjon a  szövetségben rejlő „igaz”, kegyes élet megtalálására.

– Mikeás, Ézsaiás és Hóseás kortársa, átéli Samária bukását (Kr.e: 722), és Jeruzsálem ostromát is.(Kr.e: 701) Azt kell látnia, hogy szinte semmi sem maradt abból a különleges lelki kapcsolatból ami Isten népét a szövetséges Úrral összekapcsolta. Az északi ország tíz törzsén beteljesedett az ítélet. Aki megmaradt Samária népéből a szörnyű hadjáratban, azt Assziria deportálta és felolvadt a népek között. Mikeás szívét szorongatta mindaz amit látott Júdában, Jeruzsálemben erkölcstelen, haszonleső vezetők, kíméletlen pártos acsarkodók, részrehajló bírák, istentelen nép vitte a prímet.

– Mikeás prófétai látásában megfogalmazódnak a „Messiás próféciák” A hét rész szövegét át meg átszövi az eljövendő Messiás szabadításába vetett remény. Ő általa állítja helyre a szövetséges kapcsolatot az Úr. (Mik 5, 2-8 )„megáll és legeltet az Úrnak erejével”, „Ő a mi békességünk” stb.

 

Exegézis

 

1.v.

Avvá = vágyódás, kívánás

Bikköur = első termés, korai gyümölcs

 

Bikkúrá Ivvötá nafsí = zsengére vágyott a lelkem.

Az engedelmesség hajtásaira, a szeretet megnyilvánulásaira vágyó lelkek veszik körül az istenfélő hívőt. Az első zsenge az Úré. Kívánja látni, ízlelgetni övéinek kegyességét, iránta és egymás iránti készségét megtapasztalni,  áldozatait elfogadni.

2.v.

Ábad = elveszni, megsemmisülni, eltűnni

Haszíd = kegyes, jámbor, istenfélő, hívő

 

Ábad hászíd mín-haarec = eltűnt az istenfélő a földről

A szomjasan kereső nem talál semmit, ami az Istenhez tartozást jelezné, ám helyette talál mást. A haszíd lenne a kegyes zsidóság, aki Isten törvényeit és felebarátja iránti szeretetét örömmel éli meg, de ez megszűnt, semmivé vált.

4.v.

Hedek = szúrós tövis

Möszúkáh = sűrű zegzugos tövisbokor

Tób = jó, tökéletes, egészséges

Jásab = egyenes, igaz

 

Tóbám köhédek jásár mimmöszuká =        a legjobb (orvos) szúrós tövist (ad),

a legegyenesebb (lelkű vezető) zegzugos tövisbokorban (járat.)

A segítségre váró a segítség helyett fájó elutasításban részesül, éppen attól

elszenvedve a sérülést, aki a leginkább hívatott a támasz megadására. Jézus Krisztus

ezt hányja a szemére a farizeusoknak az  irgalmas Samaritánus példázatában.

A romlás teljessége, amikor már nincs a kegyességnek semmi jele, az egymás elleni acsarkodás, gonoszság. A fejedelem, a bíró, az elöljárók összeszövődött rablók bandájává lettek. Az igazságot kereső nem talál megértésre és igaz ítéletre, még a saját háznép is egymás ellensége lett.

7.v.

Cáfáh = nézni, látni, az őrző kutató, látó tekintetével figyelni

Hósek = sötétség, homály, szerencsétlenség

Jásab = ülni, tartózkodni, lakni

Ór = világosság, fény, reggel, megmentés

 

Vaani baJahve acappe = de én az Úrra nézek

A helyzet kétségbe ejtő, látszólag a gonosz totál győzelmet aratott Isten népén.

Nincs semmi látható, ami jónak mondható, de a sötétség ura mégsem örülhet, mert a szerencsétlen helyzet felett van Úr! Az eljövendő Messiás fénye, a ma még a szövetségét megszegő, kárvallottság állapotban lakozó nép jövője felől, reményt ad a látónak a az eljövendő, „bünt megbocsátó, öröksége maradékának vétkét elengedő, haragját nem tartó, irgalmasságban gyönyörködő” megváltó személyében.

 

Igehirdetés vázlat

 

Kedves Testvérek!

 

Mikeás próféta mai napi üzenete arról tájékoztat bennünket, hogy a lelki sivárság legmélyebb pontján is, amikor annak zűrzavara már-már elborítja a benne leledzőket, a „látó” próféta reményt kap Istentől, s a Szentlélek titokzatos segítségével az eljövendő Szabadítót fogalmazza meg, és igehirdetésében a Messiásba vetett reménység formálódik ki.

 

1. Az ige először a zsengére vágyó lélek szomjúságáról szól. A lélek vágyódása az élő Isten szeretete, irgalmassága és oltalma iránt a benne hívő ember belső igénye – amely a morális válságban leledzőben is úgy jelenik meg, mint Isten védelmére, segítségére való szorultság – hasonló ahhoz a vágyódáshoz, amely a kegyes viszonyulást várja a másik hívő embertől és a lelki vezetőtől.

Öt esztendővel ezelőtt telepítettem ide, a templom mellé két szőlőtövet, egyik a Szőlőskertek Királynője, a másik a Pannonia Kincse elnevezésű, mindkettő nemes csemegeszőlő fajta. Majd vártam, mint minden telepítő, hogy vajon milyen lesz a gyümölcs? A kertész, akitől vásároltam a töveket igen jót ígért, de én alig vártam, hogy megkóstolhassam az első fürtöt, amelynek, valóban, a zamatához hasonló finomságú szőlőt még nem fogyasztottam, s azóta is minden ősszel várom a jó termést. Hála Istennek már nagyon gazdagon terem, s az ez évi termés is szépen mutatkozik.

Isten népe, a benne hívő emberek és az ő közösségük, a gyülekezet, olyan Jézus       Krisztusnak, mint a gazdának a kertjébe telepített szőlő, gyümölcs. A kertben vannak

kisebb-nagyobb fák, bokrok, virágos és zöldséges vetemények, s ha jó esztendő van, szép

terméssel hálálja meg a gondozást a kert minden telepítése. Szép, üdítő a kerti pihenés a

gazdának és vendégeinek egyaránt. A gazdával való lelki kapcsolatunk értelme az Őtőle kapott újjászületés s az ebből származó kegyesség. A Szentlélek gyümölcse: a szeretet, békesség, öröm, türelem, szíves készség, jóság, hűség, mértékletesség, valamint a bizalom, hit, irgalmasság, megbocsátási készség, őszinteség, megértés, együttérzés stb. A lélek szomjazza, várja, áhítja ezeknek a gyümölcsöknek az ízlelését. Jakab apostol azt mondja: „Mutasd meg a te hitedet a te cselekedeteidből.” (Jak 2, 18) A hívő emberekre úgy néz a világ, hogy várja a termést, „ A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Rm 8, 19) Isten is óhajtja, várja a jó gyümölcsöt.

Minden igehirdetés, bibliaóra, csendesség, minden úrvacsora, vallomás és megtérés az utána következő életet alakító szent erő forrása, amelynek belső munkája folytán a Lélek gazdag gyümölcstermést ígér.

 

2. El kell mondanunk másodszor azt is az ige alapján, hogy: a kegyes életforma elfogyása, kiveszése a református gyülekezetek és egyházi körök életéből a végső kiüresedés és romlás állapotát eredményezi, sőt visszás módon ellenkező előjelűvé válik.

Mikeás próféta üzenetének feszültséget hordozó mondanivalója az, hogy hiába keresi a gyümölcsöket, nem találja. Kiveszett a földről az igaz, a kegyes, a Szentlélek által engedelmes, a hit gyümölcseit termő Isten népe, sőt, ami található éppen abban a körben, ahonnan remélné az ember, az bántóan keserű és ízetlen.

A református egyház teológiai felkészültségével, hitvallásaival az egyik legbiblikusabb felekezet. Az igehirdetések, az egyházi testületek vezetői, tisztségviselői és maguk a testületek is ( zsinat, egyházkerület, egyházmegye, gyülekezet) beszélnek Isten szeretetéről, kegyelméről és hűségéről, az ember bűnösségéről  és megváltásáról, a hitből származó jóságról és igaz életről, mégis a személyes kapcsolatokban mindezek eltűnnek, vagy formalitássá válnak, a legilletékesebbek nem kegyes lelkülettel, hanem jó esetben száraz racionalitással kezelik az ügyeket. „A fejedelem követelőzik, a bíró fizetésre vár, a főember is maga mondja el szíve kívánságát, és összeszövik azt. Aki jó közöttük, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor ……. A fiú bolondnak tartja atyját, leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége.” (Mik 7, 3-6)

Tegnap az egyik bibliaköri tag mondta: „A legszomorúbb dolog, hogy nem idegenektől, hanem hívő emberektől kaptam a legtöbb tövist. Nem világi, hanem egyházi körökben utasították el gorombán a megkeresésemet, a helyett, hogy elintézték volna gondoskodó szeretettel problémámat, bozótos útvesztőkbe vezettek” Mindnyájan éreztük, hogy van igazsága a keserű szavaknak, s felmerült a megrendült kérdés; talán mi magunk is részesek voltunk sérülésekben?

Az igaz (hívő, haszíd) a gyümölcstermésben találtatik igaznak s ennek a hiányában hazugságnak minősül minden hitvallása.

Református gyülekezeteinkben található még kegyes, gyümölcseiben is annak bizonyuló ember? Nagyon kevesen vannak. Elfogynak. Az úrvacsorázó, bibliakörben, imaórai közösségben, szeretetvendégségben gyülekezetük iránti hűséget tanúsítók is fogyóban vannak. A fogyás, kimúlás oka abban is keresendő, hogy azok, akik ebben az ügyben elhívottak és munkatársak lehetnének már nem ehhez a hívő körhöz tartoznak. Nem termelődik újra ez a kegyesség. Van, aki azt mondja: nincs is szükség rá! Igen ám, de akkor ki termi a kegyesség gyümölcseit? Megtérés, újjászületés nélkül nincs senki, aki a lélek gyümölcseivel kínálhatná meg a szomjazót.

 

3. Végül, mivel, örömünkre az ige nem kívánja kétségbe esésben hagyni az igehallgatót; ezért Mikeás prófétával együtt hirdetjük, hogy: Isten szerető és megbocsátó gondviselése megoldást készít a Szabadítóban, aki hatalmasan mutatja meg a romlásból kivezető gyógyulás útját.

Kedves Testvérek! Azt valljuk és hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten Fia a Szabadító. Ha ez a hitünk ma is áll, akkor a megoldást ma is tőle kell várnunk, illetve nála kell keresnünk, alázatos szívvel, bűneink megvallásával.

Valamit le kellene szögeznünk; hívő emberek nélkül nincs református gyülekezet, hitre jutás nélkül, a megrendült szívű megtérők Jézus Krisztus követésére indulása nélkül az ördög arat gyülekezeteinken diadalt. „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” „Tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.” Az ige tiszta hirdetése a Szentlélek vezetésében jelenti azt a lehetőséget, amely által megnyílik a mennyország kapuja minden engedelmes szívnek, és abban a lélek által a gyümölcsök is megteremnek előbb-utóbb. Válhatnak hívők gyermekekből, ifjakból, fiatal felnőttekből, édesapákból és édesanyákból, de még elfáradó idősekből is, még ha úgy tűnik a mai keresőnek is, hogy leült a megtérést szorgalmazó missziói lelkület.

A  próféta magát és népét a sötétségben lévőnek érzi. A morális és kegyességi helyzet elszomorítóan beborult állapotban van az országban, a papságban, és a családokban. De szemeit Isten felemelteti vele és világosságot támaszt látásában. A Szentlélek által megnyílik szeme és szíve a szabadulás útjára. „Ne örülj én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom! Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, amíg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az Ő igazságát!” (Mik 7, 8-9)

Nemrégiben fedeztem fel az Én Én 2, 2 szép mondatát: „Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a lányok közt” Jézus Krisztusról szólt nekem az ige, aki tövisek közt is győzedelmeskedett, aki az övéinek szívében liliomot nyit, olyan módon, hogy akik azt látják ámulva csodálják! Adjuk oda neki szívünket erre a csodára!

Ámen