Missziós Próbálkozások a református fiatalok között.
Azaz a REFISZ története 1988-2008 között
Előzmények.
Nem tudtuk hogyan csináljuk.
A tapasztalataink abban korban gyökereztek, amiben egész ifjúságunk telt. A kommunista társadalmi rend még az ifjúsági bibliaköri foglalkozásokat sem nézte jó szemmel, és ennek megfelelő volt az egyházi szabályozás, közhangulat és felügyelet is. Amit átéltünk; az újjászületést, megtérést; ahogyan elhívást kaptunk és hitünk medret szabott életünknek, az csak szűk, gyülekezeti térben volt gyakorlat s ott sem mindenkinek. Hívő keresztyénnek lenni, a Lélek vezetésében, imaközösségben, az igének engedelmességben élni kuriózumnak számított. Ahogyan történt, az kicsit rejtve, belső, intim beszélgetésekben, nyári szűk körű tábortüzeknél indult, s ha szóba került valahol; negatív, pejoratív csengésű megjegyzéseknek volt kitéve a történés, mint ami nem csupán az állami rendszertől, hanem az egyházi élettől is idegen. Akiknek az idősebb generáció tagjai közül tapasztalatuk volt a belmissziói ébredésről, csendben tették a dolgukat, felvállalták a kiközösítést, elhallgattatást.
Voltak tüzek, sokan messzi földről, még határon túlról is felkeresték ezeket, de lokalizált határaira nagyon igyekeztek vigyázni az egyházi felelősök. Budapesten: Kispest Rózsatér, Kelenföld, Salétrom utca, Pasarét, vidéken Göncruszka, Vaja, Hejce, Makó, bizony két kézen meg lehetett számolni azokat a helyeket, ahol az 50-60-as években történt fiatalok közötti misszió, ifjúsági evangélizáció, bár mindez annyira nem kapott nyilvánosságot, hogy még egymásról sem nagyon tudtak munkásai. A következő évtizedben már sok helyen elkezdték az ifjúsági biblia órákat, nyári kirándulásokat, táborozásokat, de szervezett egyházi keretekben csak a 80-as években hirdettek kateketikai munkaközösségeket, találkozókat, nyári egyházkerületi konferenciákat elsősorban Dunamelléken ( Tahi, Kölked ) majd a többi egyházkerületben is. Tiszántúlon ( Debrecen, Beregfürd_ ) Tiszáninnenen (Jósvafő, Sárospatak) Dunántúlon ( ?) is megindult ez a folyamat, amely aztán gomba módra megszaporodott a következő időben, s elkezdte szolgálatát az Iszákos Mentő Misszió és a Kallódó Fiatalokat Mentő Misszió szolgálata is. A kezdetben nagyon ellenőrzött és kézben tartott egyházkerületi konferenciákon résztvevő közép-főiskolás korosztály fogalmazta meg az igényét a szervezett, egyházban müködő, de független egyesületi, mozgalmi szövetség létrehozására. Ez történt 1988-ban, és 1989 virágvasárnapján. Ebből alakult a REFISZ, amelynek bírósági bejegyzésében szerepelt a korábbi református ifjúsági egyesületek, a KIE református ága és az SDG diákmozgalom jogfolytonos felvállalása is. Az első két esztendő vitákkal, a szervezeti felépítmény nehézségeivel és nem misszióval telt a REFISZ-ben. Kerestük a „nagy öregek” ( Dobos Károly és Kovács Bálint) iránymutatását, de ők elsősorban az egyház tennivalójaként jelölték meg az ifjúsági bibliakörök hálózatának kialakítását, a fiatalok pedig ragaszkodtak a függetlenségükhöz.
Az állami támogatás kezdetben jelentős, ám folyamatosan csökkenő volt, egyházi támogatást viszont nem kapott az ifjúsági szövetség és egyre elszigeteltebbé vált.
A missziós feladatokat 1990-ben tűztük ki, amikor zsinatunk megválasztott missziói osztályvezetőnek és ugyanakkor a REFISZ pedig lelkipásztorának. Mint már fentebb jeleztem nem tudtuk, hogy mit kell csinálni, de volt Bibliánk és abban volt szó Pál és a többi apostol cselekedeteiről, missziói útjairól, folyóparti, utcai beszélgetéseikről, igehirdetéseikről. Ébredéstörténeti tanulmányokat is végeztünk, amiben különösen megragadónak találtuk a welszi és a német ébredésről, a belmissziós munka kialakulásáról elébünk táruló gazdag anyagot, tapasztalatokat és bizonyságtételeket. A hetenkénti REFISZ imaórákon készültünk, s kialakultak az ifjúsági missziós feladatok körvonalai.
1.) Országos missziói utakat szerveztünk. 1990-t_l folyamatosan látogattuk a nagy messzeségekben lévő csoportokat is. Voltunk kelet magyarországi (Nagykőrös, Cegléd, Nádudvar, Debrecen, Tiszakanyár, Kisvárda), ( Berettyóújfalu, Vésztő ), (Kunhegyes, Berettyóújfalu, Bakonszeg, Hencida ), délkelet magyarországi ( Gyula, Békéscsaba, Hódmezú_vásárhely), (Szentes, Hódmezővásárhely, Szeged), ( Szeged), (Szentes), észak magyarországi ( Szerencs, Miskolc, Gödöllő), (Putnok, Hét, Sajószentpéter), (Hét ), (Putnok, Miskolc, Sajószentpéter), (Miskolc, Vizsoly, Gönc, Sárospatak), (Sárospatak, Tokaj ), (Putnok, Nyékládháza, Szuhogy, Komjáti), délmagyarországi (Kecskemét, Kiskunhalas, Baja), ( Kiskunhalas, Baja, Dunavecse), (Szekszárd, Pécs, Csokonyavisonta), (Pécs, Csokonyavisonta, Csurgó, Kaposvár), (Bogyiszló, Komló, Iregszemcse), és nyugat magyarországi ( Pápa, Zalaegerszeg ), (Zalaegerszeg ), (Tatabánya, Székesfehérvár, Veszprém) missziói utakon, ahová egy vagy két autóval, kisbuszunkkal mentünk. Lelkes fiatalok, gitáros éneklés, bizonyságtételek, találkozások, egymás megerősítése volt soron. Általában egy-egy ilyen utat egy-egy hétvégére tettünk, s úgy igazítottuk, hogy útba ejtettünk egy vagy két péntek délután meglátogatható csoportot, majd szombaton a kijelölt bázishelyen területi konferenciára, ifjúsági evangélizációra, játékra és beszélgetésre, vasárnap egy következ_ helyen ifjúsági evangélizációs istentiszteletre került sor. A csoportba mindig hívtunk frissen megtért fiatalt, aki bizonyságot tett öröméről, volt énekvezér és olyan is aki a szövetség munkájáról mondott beszámolót, s olyan is aki foglalkozásokat szervezett. Természetesen ezt mindig előre megtárgyaltuk a helyi lelkipásztorral, ifivezetőkkel. Volt ahol nem volt semmi hatása ottlétünknek, volt ahol könnyes szemű megtérés is történt. A REFISZ-nek tagdíjat fizető tagsága nagyon leapadt, a missziói utakon részvevőkön kívül nem voltak sokan, de a meglátogatott csoportok nagyobb részéből jöttek aztán a tavaszi bimbóvasárnapi, nyári szárszói, őszi és téli országos konferenciákra szép számmal.
2.) A missziói utak között, azzal együtt, illetve azzal párhuzamosan – miután hallottunk az új missziós mozgalmak tevékenységeiről (OM = Operation Mobilisátion, EMO = Evangéliumot Minden Otthonba, Timótheus Társaság, FAMISZ stb) – új utca és falumissziós próbálkozásokat is tettünk, amelyekre igyekeztünk felkészülni a vezetőképző tanfolyamainkon, táborainkban (Budapest Ráday Kollégium, Diósjen_ Refisz Ház, Medina, Balatonszárszó).
– utcamisszót végeztünk Berettyóújfaluban, Budapesten két alkalommal az 1994-es és az 1996-os Budapest evangélizáció alkalmával, és Szegeden három alkalommal.
– falumissziót Medinán és Nagydorogon több ízben, és Komjátiban, Nagyrábén is.
a.) 1992-ben Berettyóújfaluban nyitottunk a helyiek legnagyobb csodálkozására. Összegyűlt elég nagy körzetből mintegy 150 fiatal, lelkészekkel, vezetőkkel, s a helyi gimnáziumban támaszhelyet találva pénteken plakátokat, zászlókat, feliratokat készítettünk, szombaton pedig a transzparensekkel felvonultunk az utcán, a városházán fogadott a polgármester, majd 4 csoportra oszlottunk, amelyből egy imacsoport volt a többiért, egy 15-20 fős csoport a piacra ment, egy az autóbusz pályaudvarra, egy pedig a fő térre, ahol gitáros énekléssel érdeklődőket gyűjtöttünk, majd szólt a csoportot vezető arról, hogy református fiatalok vagyunk, szívesen válaszolunk mindenki kérdéseire, és szeretettel meghívunk mindenkit az esti evangélizációra, még az útba eső boltokba is vittünk meghívót. Estére lettek szép számmal a templomban, ám nem tudtuk, azért e mert utcamissziós hívás volt, vagy egyébként is jöttek volna. A refiszes fiatalok azonban ráéreztek az emberek megszólításának szépségére és kiszolgáltatottságára s mindenki örömmel szólt tevékenységéről.
b.) Budapesten ( 1994, 1996-ban) 10-10 református templomban volt Budapest evangélizáció. A REFISZ komolyan vette. Délutánonként más-más helyszín környékén történt a szórólap osztogatás, éneklés, emberek megszólítása, meghívás, beszélgetés. Az először szorongva vállra vett transzparens jó szolgálatot tett. A legtöbb ember figyelembe se vette a megszólítást, a szórólapot is sokan eldobták a következő sarkon. Mégis volt néhány rendkívüli tapasztalat. A rákoskeresztúri nagy autóbusz végállomásnál hívogattunk a rákoscsabai templomba. Az egyik buszról egy csapat 40-50 esztendős munkásasszony szállt le, siettek haza családjukhoz. A megszólításra az egyikük azt a megjegyzést tette, „ugyan mit gondolnak,
úgysem változik meg semmi” – Minek kellene megváltozni kérdeztük, s hamarosan egymás szavába vágva mondták: A férjem, az megváltozhatna, a főnök, a kereskedők, a gyerekek, az önkormányzat és a politikusok …. mondták. – És aki, azt szeretné ha Önök változnának? Elhallgattak, majd azt mondták, hát igen, biztos így gondolja ezt a férjem is rólam stb. Hiszem, hogy ha nem is jöttek el, megmaradt bennük ez a beszélgetés.
c.) Szegeden három alkalommal is voltunk, mindig más-más csoporttal. Az egyetem környezete, a Kárász utca kifejezetten alkalmas volt. Az emberek közül, aki rájött, hogy ez egy a tér végéről jól látható református templom akciója, örömmel fogadta, még mellénk is állt, hogy segítsen. A Honvéd téri gyülekezet fiataljai nagyon sok segítséget adtak. Este tele volt a templom és diaporámás vetítéssel folyt a megdöbbent_ képsorozat a mai tékozló fiakról, a világegyetem Istenéről, a szelíd Jézus Krisztusról.
d.) Medinán tartotta a REFISZ vezetőképző táborait, ahol a délelőtti közös foglalkozás után délután voltak a speciális gyakorlatok. Volt igebontási, lelkigondozói, párválasztási, és missziós csoport gyakorlat. A missziós csoport elhatározta, hogy az egyik reggel 5 és 6 óra között, amikor az asszonyok a tejet viszik a csarnokba, elmennek és beszélnek velük, mert amúgy a templom vasárnaponként ugyan csak kongott. Ebből aztán az lett, hogy egész héten járta egy csoport a falut. Az utcán, az ablakok alatt, az udvar előtt megállva elénekeltek egy éneket … „Nekem, neked, nekünk Ö az Istenünk, segít ha elfáradunk, vígasztal ha sírunk…” s aki kijött azt hívtuk péntek estére. A falu végén a cigánysorra is kijutott a csoport, nagy komondorok, mogorva férfiak, pucér gyerekek… az ének végén könnyezett a közben megszaporodott hallgatóság, még egyszer el kellett énekelni, s aztán ott voltak pénteken ők is a templomban. Nagyon gazdag volt ez a „falumisszió”!
e.) Nagydorogon egy héten át tartotta a gyülekezet a 15-20 fiatalt, akik kettesével meglátogattak minden házat. Összetalálkozás volt az otthonokban és a templomban is este,
az evangélizáción. Közel kerültünk mi városiak a falusiakhoz. Tisztult a kép bennük is és bennünk is. Voltak, akik új életet kezdtek.
3.) Az országos konferenciák.
– Balatonszárszón 1993 óta minden évben van REFISZ konferencia. Zsúfolásig telt házak, sátrak, a túljelentkezéseket vissza kellene mondani, de inkább választják a nehezebb és kényelmetlenebb elhelyezkedést, csak maradhassanak. Feln_tt fiatalok, néhányan már házasok, egyharmada-fele itt tért meg korábban. Ők a bázis. Az ő megtérés élményük, döntésükről elmondott bizonyságtételük, a bibliaköri ifivezetők lelkesedése, imaharca átárad az addig érintetlenekre is. Igaz a jelszó: Fiatalokat fiatalok által. Aki becsöppen, más közegben érzi magát, és az egyik délelőttön kiáll a többiek elé, hogy elmondja: új életről hozott döntést. Az egyik ilyen fiatal a következő héten visszavitte a könyvesboltba az onnan ellopott könyveket és szégyenkezve kérte bocsánatukat. Rendőrt hívtak, de azt sem bánta. Nem tudott tovább azzal a “tolvajjal” együtt élni.
– Kecskemét Emmaus házi téli konferencia, Pál apostol hajótöréséről van szó. „ki deszkákon, ki a hajó egyéb tört részein kapaszkodva menekült meg”. Azt kérdezte egy lány: hát ha én már nem vagyok szűz, nincs esélyem, hogy boldog házasságban, családban éljek? – Azért jött Jézus Krisztus, hogy esélye legyen minden rontott életűnek feleltem, de lehetne nem elrontani!
A misszióról elfogadjuk, hogy az az „élet vizének” áradása. Nincsenek korlátok, amin át ne jutna, föld alá szorítva is felfakad. Dávidok kellenek, mondta Csiha Kálmán bácsi Kispesten a 95-ös bimbóvasárnapi konferencián. „Góliát döngő léptekkel itt jár a kertek alatt, de ez a Góliát legyőzhető”.
