Misszió a médiában 1990-96
Misszió a médiában (1990-96), azaz szolgálatom az elektronikus sajtó református szerkesztésű műsoraiban
1. Megnyíló ajtók
Azt hiszem, mindenkire, akit az 1990-es társadalmi változásban közfeladatra megválasztottak egyházunkban, szokatlan és számára új feladatok vártak, amikor a totális kommunista diktatúrából polgári demokratikus köztársaság alakult Magyarországon. Én is ebbe a helyzetbe kerültem, amikor az akkori zsinat, pályázatomat elfogadva öt közül megválasztott a Református Zsinati Iroda missziói osztályvezetőjének. Többek között feladatom lett a Magyar Rádióban felvételre kerülő igehirdetések gondozása. A Missziói Osztály tennivalóihoz tartozott valamennyi református RTV műsor felügyelete, adminisztrációs igazgatása, a műsorok és istentisztelet-közvetítések tartalmi és szervezési tennivalói, a szerkesztők beszámoltatása, a Zsinat Telekommunikációs Bizottságának kereteiben előkészített, megbízott szerkesztők által kidolgozott munkaterv, majd a műsorterv zsinat elé terjesztése, és a médiában megjelent műsorokról való beszámoló.
Szolgálatomat 1991 áprilisában kezdtem el. Akkor a Magyar Rádióban egyházi szerkesztésű műsor egyedül a Petőfi Rádió vasárnap reggeli Vallási félórája volt. Egy, a zsinati elnökség által kijelölt lelkipásztor előre megírt igehirdetését és imádságát, egyházi és világi részről is cenzúrázva beolvasta annak készítője valamelyik stúdióban, majd felvételről a leadott igehirdetés hangzott el énekekkel felszerelve vasárnap reggel 7 órakor. Református részről kb. havonta egyszer. Én ezt a rendszert örököltem, ebből kellett továbblépni. A Magyar Televízióval már az előző esztendőben volt megállapodás vallási műsorkeretekről. Voltak felvételről leadott igehirdetés-közvetítések, és kialakult a protestáns (heti 20’hitéleti) „Örömhír” című, és a (heti 8’ kateketikai)„Jó reggelt adj, Istenem” című műsorprogram. A római katolikus műsorok is hasonló keretekkel jelentek meg. A műsorokat a közszolgálati rádió és televízió finanszírozta, a saját műhelyeiben állította elő az egyházak által kijelölt szerkesztő műsorvezetők vezetésével, és az elkészült és leadott műsorokat a sajátjaként kezelte, archiválta.
Mind a Rádió, mind a Televízió létrehozott egy-egy Vallási Szerkesztőséget. A rádiós szerkesztőség vezetője Rapcsányi László, a televíziós szerkesztőség vezetője Csiszér Ferenc volt, mindketten jó kommunikációs szakemberek, ám a korábbi „Kádár-korszak” politikai elkötelezettjei és bizalmasai voltak.
2. Négy fontos vita téma
Az első tájékozódó lépések után kiderült, hogy komoly harcot kell vívni mind az újabb műsorpercekért, mind az élő istentisztelet-közvetítésekért. Az volt a cél, hogy az országban élő, vallásos meggyőződéséhez ragaszkodó állampolgárok arányát figyelembe véve legyen megfelelő arányban egyházi szerkesztésű műsor a közszolgálati médiában is. Ezek a magyar nép számára hiteles információkkal, az aktuális események bemutatásával, a keresztyén hit alapértékeivel felszerelve mutassák meg a hallgatóknak, illetve a nézőknek egyházaink életét, bizonyságtételét. Tárgyalások folytak az egyházak vezetői, megbízottai és a média vezetői között. Politikai nyomást gyakoroltak a parlamenti pártok, hogy az új demokratikus állam berendezkedése szerint változzon meg a média műsorszerkezete.
A viták élesek voltak, mert a korábban marxista, materialista ideológia által kisajátított média, az írott és elektronikus sajtó egyaránt az állam hatalmi berendezkedésének megfelelően sugározta és táplálta a baloldali és egyházellenes véleményt, és ez annyira átjárta, hogy minden más törekvést agresszióként élt meg. Először mosolyogtak az igényünkön, aztán igyekeztek lesöpörni, mint alkalmatlant, majd kín-keservesen, résnyit engedtek. Az egyházi illetékesek között is viták voltak. Különösen a korábbi, a pártállam idején a kommunizmussal lepaktáló „szakemberek” és vezetők adták meg nehezen magukat, akik a misszió szó hallatán is összerezzentek, különösen a régen elhallgatott belmisszió kifejezésen. Az 1990 előtti egyházi élet annyira átitatódott a misszió likvidálásával, hogy annak feltámadása, különösen a médiára kiterjesztése kétségbe esett ellenállásba vitte ezeket a lelkipásztorokat, sajtó-képviselőket. Ez a küzdelem még nem fejeződött be. Milyen nehéz megérteni, hogy a társadalomban is és egyházon belül is át kell mosódnia a léleknek, fel kell szabadulni a görcsös beidegződöttségeknek. Jó lenne, ha a megtisztult egyháziak tárgyalhatnának a megtisztult médiavezetőkkel. Sajnos ennek a pillanata még mindig nem jött el. Talán Isten megadja, hogy egyszer a felek újratárgyalják ezeket az ügyeket.
A vita leginkább a kiosztott közös műsoridőkön, akkor úgy nevezték „a tortán”, a műsor műfaji és stílusbeli meghatározottságán, és a felekezetek egymás közötti műsoridő megosztásán, a tortaszeletek nagyságán volt.
Nekem a vitában a református érdekek védelmében kellett állást foglalni. Ez azt jelentette, hogy legyen saját, református műsor, mert a felekezetközi (ökumenikus) műsorban egyrészt folyton azzal kell törődni, hogy meg ne sértsünk valamely más felekezeti érzékenységet, másrészt azzal, hogy milyen közös nevezőn állapodhatunk meg s ezzel éppen a sajátos tisztaságát és szépségét veszítjük el református bizonyságtételünknek. Azt is igyekeztem képviselni, hogy arányaiban a református tortaszelet mintegy egynegyede legyen a vallási műsoroknak. (Katolikus 50%, református 25%, evangélikus 10%, többi összesen 15%) Egyébként, általában a médiavezetőkkel való megegyezést megelőzte egy a felekezetek képviselői által hozott közös döntés, ami nagyjából megfelelt ezeknek az arányoknak. A református egyházunkat a zsinat elnöke Hegedűs Loránd vagy alelnöke Márkus Mihály képviselte, én tanácsadóként és előkészítőként vettem részt. A katolikusokat Seregély István egri érsek képviselte, s különösen is hálás vagyok Vértesaljai László referensnek, akivel vállvetve erősítettük a közös frontot.
Az is a vita tárgya volt, hogy ki készítse a műsort. A kommunikációs szakemberek, a média képzett munkatársai (rendezők, szerkesztők) akik általában nem voltak hívő keresztyének irányítsák, szerkesszék az anyagokat, vagy a teológiailag és az egyházak életéből, történelméből felkészült lelkipásztorok, akik viszont a médiához értenek kevésbé? Az egyik oldalnak hitre kellett volna jutnia, a másiknak kommunikációs tréningen kell helyt állnia.
Ebben a vitában az én álláspontom az volt, hogy nehezebben alakul át egy RTV-s szakember (katolikus, református, evangélikus, baptista stb.) hívővé, mint ezeknek az egyházaknak lelkipásztorai rádiós-televíziós szakemberré. S ha kezdetben szakmailag kevésbé lesz is tökéletes a műsor, a későbbiekben minden bizonnyal javulni fog.
Talán a legélesebb vita azon volt, hogy a műsorokban milyen arányban legyen jelen az evangélizációs, hitébresztő, hitmélyítő mód, és milyen arányban kerüljön képernyőre az egyház intézményeiben (templomban, gyülekezeti otthonokban, iskolákban, diakóniai szolgálatban stb.) történő események rögzítése és megmutatása.
A zsinat engem a missziói és evangélizációs osztály vezetőjének választott meg. Meg kellett találnom a református misszió és evangélizáció egyházunk számára alkalmas formáit. Vissza kellett lapozni az 1951-es missziói szabályrendelet előtti missziói tevékenységre, (Bereczky Albert Rákosi Mátyás utasítására hirdette meg és fogadtatta el zsinatunkkal a misszió likvidálására ezt a rendeletet) az 1936. évi Missziói Törvényre, Forgács Gyula és Szabó Aladár stb. belmissziói munkásságára, az ébredési idők (1947-52) evangélizációs mozgalmára, hogy egyházunk immár külső kommunista elnyomó hatalom nélkül tegye, amit Ura, Jézus Krisztus vár tőle. Ez volt minden szándékom, tehát azt a véleményt képviseltem, hogy az evangélizációs jelleg erősen legyen jelen a közszolgálati média református műsoraiban. Elsősorban azért, mert az egyházunk általános állapotáról mutatott kép csak itt-ott láttatott valamit abból a fényből, amit Jézus Krisztus kívánt övéitől a Hegyi beszédben: „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék Mennyei Atyátokat” (Mt 5, 16) Szóval az unalmas, a békepapos, az evangéliumot kikerülő igehirdetések helyett szólaljanak meg hiteles, hitre jutott emberek bizonyságtételei. Találjunk egy olyan lelkipásztort, aki egyszerűen, de a Lélek erejével szólva, tudatosan a rádió hallgatói számára, bárki részéről érthető formában hirdesse az igét, akinek Isten erre lelki ajándékot adott.
3. Kialakult műsorstruktúra
Mindenesetre sikerült elérnünk 1992 nyarára a Rádióban azt, hogy minden vasárnap lett élő istentisztelet-közvetítés a Kossuth Rádió adásában, és hétköznapon du. 13,30-tól megszülettek a felvételről közölt, szerkesztett vallási félórák szintén a Kossuth Rádióban. A műsoridő egynegyed részben református lett, azaz minden héten szerdán 13,30 órakor megszólalt a református szignál, hogy a hallgatók várhassák, megszokják. Ez nagy vívmány volt, különösen az, hogy a közszolgálati Kossuth Rádió adására került valamennyi vallási műsor, s nem a kevesek által fogható egyéb URH adókra. A televízióban a 90-91-ben kialakult műsorszerkezethez az élő istentisztelet-közvetítések kibővítését és egy havonta megjelenő közéleti egyházi vitaműsort sikerült hozzátenni a protestáns szombati katekézisról és vasárnapi egyházi életről szerkesztett műsorokhoz. A protestáns műsoroknak fele református, fele más-más felekezeti szerkesztésű lett.
3/A.) A zsinati elnökség a református televíziós műsorok szerkesztésére a zsinati telekommunikációs bizottság javaslatára a következő megbízásokat adta:
a.) Örömhír, heti 20 perces hitéleti műsor: Dusicza Ferenc és ifj. Tislér Géza
b.) Jó reggelt adj, Istenem, heti 8 perces ifjúsági-gyermek katekézis: Ablonczy Zsolt
c.) Útmutató, havi 40 perces teológiai- közéleti műsor: Pápai Szabó György
d.) Évi 4x 60 perces istentisztelet-közvetítés: Ablonczy Zsolt
Az én feladatom lett az ifjúsági katekézis, amelyet majdnem minden esetben 13 részes
sorozatban kellett megalkotni. Több célt tűztem ki, amelyeket meg is valósítottunk. Azt szerettem volna, ha hitben azonos hullámhosszon mozgó munkatársat kapnék. Martinidesz László filmrendezőt, aki hívő református ember volt, Czövek Olivér zsinati tanácsos mutatta be nekem, benne kiváló tanítómestert kaptam. Szempontunk lett először az, hogy minden sorozat a református katekézis valamely fő témájáról szóljon, a Heidelbergi Káté kérdésfeleleteit belevehessük, másodszor, hogy minden sorozatot egy-egy református oktatási intézményben vegyünk fel, harmadszor, hogy hiteles hívő emberek is szólaljanak meg benne, továbbá, hogy a 8 perces műsor legyen pergő és sok képi illusztrációval díszített. Így készült el a Baár-Madas Gimnáziumban a Tízparancsolat, a Debreceni REFI-ben az Úri Imádság, a Kiskunlacházi Ref. Gimnáziumban az Apostoli hitvallás, a Pápai Ref. Gimnáziumban a Sákramentumok, a Kecskeméti Ref. Gimnáziumban a Biblia, a Sárospataki Teológiai Akadémián az Ó Szövetség, A Budapesti Teológiai Akadémián az Új Szövetség, a Nagykőrösi Ref. Általános Iskolában a Református egyháztörténet, s végül a Jézus élete három sorozatban, a Kispesti, a Szentesi és a Fasori Református Általános Iskolákban. Ezek a sorozatok megvannak s még hasznára lehetnek a református hitoktatásnak.
A másik televíziós feladatom, az évi négy református istentisztelet-közvetítés is adott új televíziós lehetőséget a misszióra. Az volt a terv, hogy mind a négy egyházkerületből legyen évente egy-egy közvetítés úgy, hogy abból egy ünnepi, nagytemplomi, egy falusi kistemplomi, egy ifjúsági, szabadtéri, egy pedig általánosan megszokott formában történjen. Sajnos csak az első három évben sikerült ez a rotáció, később az egyházkerületek elnöksége a maga megmutatását kívánta, s ezek a speciális istentisztelet formák elmaradtak. Lehet, hogy ez is oka annak, hogy ma már nincs élő TV-s istentisztelet-közvetítés, vagy csak esetlegesen.
Időnként lehetőség nyílt dokumentum-film készítésére a Történelmi Film Alapítvány pályázatán nyert összeggel. Martinidesz László rendezővel négy dokumentumfilmet készítettünk. A Bujdosó Kollégium címűben az 50-es évek egyháznyomorító politikájáról szóltunk, a Készülj Istened elé címűben Zimányi József, az Erdély igehirdető püspöke címűben Dr. Csiha Kálmán meséli el életének izgalmas pillanatait s végül a Jézus Krisztus jó vitéze címűben az SDG elnökének és a református ifjúsági mozgalmaknak háború előtti gazdagságáról, a megszüntetésükről és a mostani időben való megelevenedéséről szólnak hiteles résztvevői a történelemnek.
3/B.) A református rádiós műsorok szerkesztésére, a zsinati telekommunikációs bizottság javaslatára, a zsinat elnöksége a következő megbízást adta:
a.) Az évi 14 református istentisztelet-közvetítés szerkesztésére Lengyel Anna evangélikus teológiát végzett rádiós szerkesztő kapott megbízást.
b.) A heti szerdai református félóra felelős szerkesztésére Ablonczy Zsolt, hírszerkesztőnek Pápai Szabó György, evangélizációs szerkesztőnek Pálúr László, riportok készítésére Tislér Géza, zenei szerkesztőnek Draskóczy László, levelezőnek Karácsonyi Violetta kapott megbízást.
Korábban, már a tárgyalások között, amikor még az URH adón, kéthetenként egyszer 20 perc jutott nekünk, kialakult egy szerkesztő, műsorkészítő csoport a vezetésemmel, amely megtervezte és összeállította a református félórákat, s amikor a rendszeres szerdai adásidőt megkaptuk ez a csoport tartott szerkesztői megbeszéléseket. Kialakítottuk a rovatainkat és szétosztottuk a feladatokat. Állandó rovatként az aznapi 3 perces igeszolgálat rovatot én végeztem és általában a műsor vezetését is, a zenei betéteket, szignálokat Draskóczy László, a híreket Pápai Szabó György, az evangélizációt Pálúr László, a levelezési rovatot Karácsonyi Violetta állította össze. Ezen kívül voltak olyan rovatok, amelyek időnként, sorozatképpen megjelentek, mint: Életformáló ige, Körmünkre égett, Gyermekmisszió, Ifjúsági misszió, Legfontosabb kérdések, Természettudomány és hit, Egyházi élet, Bibliai igazságok, stb., amihez riportokat készítettünk, leginkább Pápai Szabó György, Tislér Géza meg én. Havonta egyszer, az utolsó szerdán mindig Cseri Kálmán pasaréti lelkipásztor evangélizációját sugároztuk, ez volt a református félóra leghallgatottabb rovata. Általában sok levelet kaptunk, leginkább nem református, hanem római katolikus és más, nem hívő emberektől, akik érdeklődtek az evangélium iránt, olyanok is voltak, akik elmondták, hogy új életet kezdtek, tanácsot kértek stb.
4. A tapasztalatok megfontolása
Számomra rendkívüli kihívás és küldetés volt a hat év szolgálata. Reménységem és a visszajelzések szerint sokaknak esett jól hallgatni bennünket. A Gallup Intézet évenként készített hallgatottsági felmérést az RTV egyházi műsorairól is, amely szerint az istentisztelet-közvetítéseket nézte, hallgatta-nézte a legtöbb ember, azaz a magyar lakosság 6-10 %-a, mintegy 600 ezer, egymillió ember a határon belül. A rádió Református félóráját szerdánként, annak ellenére, hogy a koradélutáni műszakváltás idején kaptunk megszólalási lehetőséget, hamar megszerették a hallgatók, mintegy 3-3,5 %-os volt a hallgatottság, ami 300-350 ezer hallgatót jelentett határokon belül. A „Jó reggelt adj, Istenem” szombat reggeli ifjúsági katekézis-sorozat legutolsó adásait, amelyek a Fasori Julianna Általános Iskolában Jézus életéről lettek felvéve, 1997 nyarán 6-6,5 %-os nézettség kísérte, ami messze meghaladta az istentisztelet-közvetítéseken kívüli többi egyházi műsor társadalmi figyeltségét. (Megjegyzem, hogy bár a római katolikusok kétszer annyi adásidővel, és a társadalomban is kétszer akkora létszámmal rendelkeznek, a Református félóra és a Jó reggelt adj, Istenem nagyobb hallgatottságnak, nézettségnek örvendett, mint az ő RTV-s hasonló típusú műsoraik)
A kezdeti lendület és újdonság-ízű műsoraink az időszak második felére egyre kidolgozottabb, szerkesztői szemmel is kerekebb, erőteljesebb üzenetűvé váltak. A mikrofonnál megszólaló hang is természetesebb, a hangsúlyok és mondatszerkezetek is korrektebbek lettek, mint korábban. A Biblia üzenetei kinyíltak a hallgatók előtt, rácsodálkoztak annak igazságaira, a református igehirdetés hitből származó bizonyságtételére.
Mint korábban említettem az egyházi élet közszereplőinek jelentős része másképp gondolkodott, amit annak tulajdonítok, hogy a népfrontos időben a bibliai igazságokat át lehetett lépni, a Szentírás hitelességét bizonytalanná lehetett tenni, át lehetett értelmezni az egyházi teológusok részéről is. Nos mi, néhányan ma is hisszük, hogy a Biblia iratai Isten Szentlelke által ihlettek s tekintélyükből semmit sem veszítettek, hisszük, hogy újjászületés és megtérés által válhat valaki Isten gyermekévé. Ezt a nézetet „bethániás” jelzővel illetve elutasította a missziót likvidáló egyházi felsőbbség a „Kádár korszak”-ban, s még ma is távol tartják magukat ettől. Pedig éppen ez hat, az élő ige ereje változtatja meg a labilis erkölcsű, morálisan meggyengült, lelkében sérült, de Istent kereső mai embert. Ha mi, reformátusok valamit adni tudunk a köznek, az nem más, mint a hiteles bizonyságtétel Jézus Krisztusról. Egyre több kritikát kaptunk, első sorban református egyházi részről, azoktól, akik maguk szégyenletében el kellett volna, hogy bujdossanak az emberek elől. A kritika lényege az volt: a mai idő egyik legfontosabb elve a tolerancia, a másság elfogadása, ezért a közszolgálati RTV műsorokból ki kell vonni az evangélizációt mind direkt, mind indirekt formában. Szomorú vagyok, hogy 1997-re ez a nézet győzedelmeskedett. Ami talán érthető lett volt a szovjet elnyomás alatt, ámbár szégyene volt református híveinknek akkor is, de semmi nem indokolja mai képviseletét.
A munkatársakért még ma is igen hálás vagyok, Draskóczy Lászlóért is, aki az első szignálunkat a 136. Zsoltár dallamára megalkotta (ettől lett a nevünk: „Dicsérjétek az Urat református félóra”), és sok szépet hozott be a stúdióba, annak ellenére is megszerettem őt, hogy ellenünk fordult. Helyette nyertük meg Hargita Pétert zenei szerkesztőnek. A szerkesztőség tagjai imádsággal készültek és a legszentebb szívvel álltak a mikrofon elé velem együtt.
Nehéz szívvel, de békességgel tudomásul vettem, hogy a későbbiekben egyházamnak nem lett szüksége médiabeli szolgálatomra, noha azon igyekeztem, hogy magyar népünk jobban megismerhesse az evangéliumot a mi műsorainkon keresztül is, és hogy a szívek bizalommal nyíljanak meg Jézus Krisztus előtt, és ez meg is történt!
