Kálvin János megtérése

Az előadás elhangzott 2009 november 14-én, a Kispesti Kálvin Házban, a Magyar Református Missziói Szövetség csendesnapján.

Előadó: Ablonczy Zsolt lelkipásztor

 

Vázlat:

  1. A megtérés bibliai értelme.
  2. Kálvin János életének fontos fordulópontjai.
  3. Kálvin János feljegyzései lelkének vívódásáról, meggyőződésének átalakulásáról.

 

1. A megtérés bibliai értelme:

A kitűzött cél, az üdvösségbe való megérkezés érdekében arra az útra térni, amit ennek érdekében Isten kegyelmesen felkínál népének; ezt hívjuk megtérésnek. Gyakorlatilag Isten kegyelmi szövetséget köt népével, amelynek végeredményét fia által viszi beteljesülésbe.

A megtérés ( SÚB) azt az irányváltást jelzi, ami a céltalanságból, vagy hamis céltól az  üdvösségre vezeti Isten gyermekeit. Ez a kifejezés az ÓT prófétai igehirdetés üzenete. Térjetek meg, forduljatok oda, a jó útra, hogy éljetek. A fogalom a már helyes irányba való haladást is tartalmazza. Hasonló kifejezés található az ÚjT görög szövegében is (SZTREFÓ), amely magát a fordulást jelenti, de az ÚjT jellemzően egy másik kifejezést (METANOJA) használ ugyanarra, amely tartalmazza a lélek átalakulását is Isten Szent Lelke által, az új életre indulás bázisaként. A Jn 3,8-ban pedig az Isten Szent Lelkének munkáját még inkább jelző kifejezés van, az ujjá születés (ANÓTHEN), ami tulajdonképpen „felülről” születést jelent.

Maga a reformáció, mint latin kifejezés, akár a „visszatérés az eredeti, helyes, üdvözítő útra” fordítással, megegyezik a bibliai kifejezések teljes tartalmával. Megtérés, ujjá születés nélkül céltévesztett az egyház megtévesztő, „üdvözítő” praktikáinak egész sora. Ha azt keressük, hogy a mai kegyességnek ez a lelki ébredéshez, evangélizáláshoz kötődő megtérés kifejezése jelen volt e a reformációban, azt látom, hogy igen, ám némileg másképp artikulálva.

 

2. Kálvin János életének fontos fordulópontjai

– Született 1509 július 10-én Franciaország Noyon nevű városában, ahol édesapja Kálvin Gellért a helyi püspök titkára, az egyházi törvényszék ügyvédje volt, és ennél fogva igen befolyásos ember, aki fiának egyházi pályát szánt, még szinte gyermekkorban már papi jövedelmet húzhatott, tonzúrát nyert.

– 1523-tól (14 évesen) Párizsban tanult és találkozott leginkább a lutheri reformációi igazságokat magáénak valló emberekkel, mint az őt kollégiumi szállásán meglátogató Olivetanus Róbert,  akik az evangélium felé nyitogatták szívét, de az ifjú Kálvin János rendíthetetlenül hitt az egyház üdvözítő intézményében, Istennek az egyháza által munkált akaratában.

– 1529-ben mégis úgy döntött, hogy elhagyja az egyházi pályát és jogot tanul. A 20 éves ifjú ugyanis végignézett egy eretnekégetést. Dullon Miklós nevű előkelő ifjút az inkvizició eretnekséggel vádolva nagy kegyetlenséggel a Notre Dam templom előtti téren máglyára vitte. Kálvin nem kívánt részes lenni hasonló kegyetlenkedésben. A jogi tanulmányokat Orleánban és Bourgesben folytatta. Orleánban a reformáció képviselői bátrabbak voltak, Olivetán kezébe adta a francia nyelvű bibliafordítást, Wolmár Mennyhért a Pál leveleihez fűzött magyarázatát, amelyek az egyház ellen már lázadó szívű ifjút a reformált közösségekhez igazgatták.

– 2 –

 

– 1531-ben visszament Párizsba és részt vett a nagyváros szellemi életében, a rejtett és nyilvános „reformé” csoportjaiban, dolgozatot is írt a hit általi megigazulásról, ami üldözötté tette őt is. A „hugenották” között Strasszburgban, Báselben talált menedéket, és dolgozni kezdett. Nagy lelkesedéssel, 27 éves fejjel nekifogott a „Keresztyén Vallás Rendszere” feltérképezésének, amelyet 1536-ban elkészülve a francia királyhoz jó reménységben elküldött, hogy a segítségét elnyerje a reformálás szent feladatához. Ám üldözés lett belőle, ismét menekülnie kellett.

– 1538-ban Genfben húzódott meg az inkvizició szeme elől. A helyi reformátor Farel Vilmos, aki felfedezte az Institúció íróját, felkérte, hogy legyen segítségül. Igehirdetést is és tanítást is vállalt, de még abban az évben menekülnie kellett Genfből neki is és Farelnek is, mert az egyházi fegyelem alól felszabadult, a reformációhoz csatlakozó genfi polgárok népgyűlése a Biblia előtti meghajlást is elvetette, hogy szabadságát gyakorolhassa.

– 1538 és 40 között Kálvin János Strasszurgban a Hugenotta gyülekezetben szolgált, írt, és befelé fordulva dolgozott, hogy a reformációval kapcsolatos minden kérdést átgondolva a kristálytiszta, igei válaszoknak engedje át a szívét.

– 1540-ben a genfiek megelégelve a szabadelvűség zűrzavarát visszahívták Kálvint, aki véghezvitte a reformációt a városban, amelynek élete letisztult, gazdasága megerősödött és a reformáció egyik európai fővárosává vált.

– 1549-ben a svájci reformáció egyezségre jutott, Zürich és Genf, Bullinger Henrik és Kálvin János aláírták a Consensus Tigurinumot. Ettől kezdődve a Helvét Hitvallások lettek a református egyházi alapok.

– 1559-ben megjelent az Institúció kibővített utolsó változata.

– 1564 május 27-én, 55 évesen elhunyt Kálvin János, teste, kívánságára jeltelen sírban nyugszik.

 

3. Kálvin János feljegyzései lelkének vívódásáról, meggyőződésének átalakulásáról.

 

a.) Bár a történészek édesapjának tudják be Kálvin János 1529-évi jogi pályára állását és Párizsból Orleánba, majd Bourgesba költözését, azt gondolom, hogy a máglya láttán megrendült fiatalember számára kiderült, hogy mindaz, amit eddig gondolt az egyházról átgondolásra szorul. Isten ifjú szívét nem a pogányság irányába fordította meg, hanem éppen ellenkezőleg a Krisztus hit igazságai nyíltak meg előtte, azzal a nyomatékkal, amit a bátor hitvalló a hűségével bizonyított.

Minden feljegyzés és írás, amely őt ebben a helyzetben mérlegeli arról szól, hogy

megváltozott a meggyőződése, az a hamis istenkép, álszent feslettség, gonosz kegyetlenség, amely szeme előtt zajlott, amelyet az ő „igaz” egyháza hitvallásosan tett semmiképpen sem egyezik Jézus Krisztus evangéliumával. „Ettől kezdve azt a kérdést intézte magához: vajon kevesebb bátorság lakozik-é ő benne, mint ezekben az egyszerű, de talpig becsületes emberekben, akik vállalják a máglyát Krisztusért? Szabad e neki csak arra ügyelnie, ami neki kényelmes? Nem az-e az Úr akaratja, hogy a nehezebb, keskeny út felé irányítsa lépteit?”  

Azt olvassuk a róla szóló írásokban és előadásokban, hogy ez a fordulat meghatározó volt a következendő életére. A Hugenotta üldözöttek csoportjaihoz, az általuk megismert, nyilvánosságra hozott, és felvállalt kereszthordozással hitelesített bibliai igazságokhoz csatlakozott. Igaz még sokáig bízott benne, hogy Krisztus földi egyháza hallgat majd a jó szóra és visszatér Isten igéjéhez, de miután a keresztyén hit teljes térképét felrajzolta az Institúcióban, és arra elutasítás volt a válasz, a szívében egyszer s mindenkorra eldőlt az üdvösség Isten által felkínált kegyelmi útja.

– 3 –

 

b.) Kálvin János, lelkében sérüléssel hagyta el Genfet 1538-ban, miután sikertelennek minősítették a genfiek az igéhez igazított reformációt, és túl szigorúnak találták lelkipásztoruk Farel Vilmos és az Institúció Írójának munkásságát. Kálvin a strassburgi hugenották között talált menedéket, és itt fogalmazta meg Jacobus Sadoletus bíbornok vádaskodó levelére ( 1539 március 18-án írta a Kálvin és Farel nélküli genfi polgároknak, vitatva a reformátorok evangéliumhoz való megtérését) a maga válaszát, nagy vívódások között. Ez a két év Strassburgban a benne érő folyamatok letisztulásának ideje volt. A reformációnak szüksége volt az ő megfontolt, érett döntésére Jézus Krisztus igéje mellett.

Kálvint belső erő késztette, hogy a fönnálló viszonyok ellen szót emeljen, mert az írás arról győzte meg őt, hogy „az ige az egyedüli forrása a világosságnak”, s hogy „szentségtörés minden merészség, mely az emberi agyban született tanokat az Úr igazságai gyanánt hirdeti.” Azt látja hogy: „akiket az emberek a hit őreinek tartanak, az igét se nem értették, se nem gondoltak vele”, „azt hitték, hogy cselekedetekkel lehet, sőt kell megszerezni a kegyelmet, kiengesztelni a bűnöket, holott Jézus keresztje mindezt megtevé!”

 Imádságában szól a maga szerepéről kialakult látásáról: „Uram! Te a Lelkednek világosságát reám árasztottad, hogy mindezeket észre vegyem; kezembe adtad igédnek fáklyáját, hogy felismerjem mindezen dolgoknak gonosz mivoltát … amit szememre vetnek, hogy az én egyházamat elhagytam, ebben sem tehetek magamnak szemrehányást, ha ugyan nem mondjuk hűtlennek azt, aki légióit állomásaikra hívja vissza, midőn látja, hogy a katonák elszéledve, minden rend nélkül kóborolnak” Én gyermekkoromtól kezdve a keresztyén hitet vallottam. De a vallásnak lényegét nem értették; az ige, melynek az egész nép előtt világító lámpaként kellett volna tündökölnie, el volt rejtve” „Kegyelmet hirdettek, de hozzá tették, hogy az azoknak szól, akik azt megérdemelték!” „Felmerült a tanoknak új formája, mely nem vezet el a keresztyén hitvallástól. Ellenkezőleg: A keresztyén hitigazságokat minden salaktól megtisztítva, eredeti tisztaságába visszaállítja.””Rájöttem, mennyire alaptalanok az én aggodalmaim abban az irányban, hogy az egyház fensége az új tan következtében csorbulni fog.”

     „Midőn behatóbban vizsgáltam a viszonyokat, mintegy a reám özönlő világosság fényénél láttam, éreztem, hogy mily piszokban voltam…szinte éreztem az örök halált. Legsürgősebb teendőmnek tekintettem, hogy – habár nem minden sóhajtás és könnyek nélkül – elítéljem előbbi életemet és új életet kezdjek”

 

 

 

 

Az idézeteket Pruzsinszky Pál: Kálvin János életrajza című kötet; Kálvin megtérése című fejezetéből vettem.

 

Felhasznált irodalom:

Pruzsinszky Pál: Kálvin János – Pápa 1909

Eberhard Gresch: A hugenották története, hite és hatása – Kálvin Kiadó, Bp, 2008

Farkas József: Egyháztörténelem, II. kötet, Pest 1867

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük