ISTEN SZERETETÉNEK FELTÁRULÓ TITKA – Megjelent Ablonczy Dániel legújabb kötete.
Az elmúlt, 2015. év tavaszán jelent meg az író, Dr. Ablonczy Dániel három kötete is a korintusi 1-2, és a pásztori (1-2 Timótheushoz, Títuszhoz, Filemonhoz írt) levelek magyarázatával. A gyakorlati írásmagyarázatot szívesen használó igehirdetők és bibliatanulmányozók bizonnyal örömmel fogadják ezt, a most frissen megjelent új kötetet is, az Efézusiakhoz írt levél jobb megértése, és magyarázása érdekében. Az a cím, amit a kötet kapott jelzi, hogy az Efézusban élő, pogányból keresztyénné lett hívők számára szánt üzenetek, többek között, Isten titkainak felnyíló értelmeiben mélyíthetik el az olvasókat.