Isten országa hasonlít a tengerbe kivetett hálóhoz – Ablonczy Zsolt

Textus: Mt 13,47-48   Isten országa hasonlít a tengerbe kivetett hálóhoz  

Contextus: Lk 5, 10/b; Zsolt 2,8; 2Tim 1,14.

Aa Máté 13-ban leírt, Jézus Krisztus által elmondott hét példázat van az Isten országáról. Az Úr Jézus többféle összehasonlítással világítja meg egy-egy sajátosságát annak az országnak, amelynek Ő a felkent királya. A példázatok elsősorban róla magáról, szerény megjelenése ellenére is valós kincseiről, erejéről és szeretetéről szólnak.

1. (magvető) Az első példázatban azt világítja meg, hogy az Isten országáról szóló örömhírnek, gazdag termést ígérő magvai akkor érik el a céljukat, ha az igehallgatók szíve, mint a jó föld, befogadja a mennyei üzenetet.
2. (a szántóföld konkolya) A második példázatban egy rossz szándékú, a magvetésbe titkon gaz magvakat juttató ellenség tevékenységét tárja fel.
3. (mustármag) A harmadik példázatban nyilvánvalóvá teszi, hogy bár jelentéktelennek látszik, mégis mindennél nagyobbra nő Isten országa, hogy védelmet találjanak benne a hozzá fordulók.

4.) (kovász) A negyedik példázat a formáló erő titokzatos munkájára hívja fel a figyelmet, amely teljesen átalakítja az Isten országát befogadót.

5. (talált kincs) Az ötödikben jelzi, hogy egy addig ismeretlen, minden más tulajdonánál nagyobb értékre találhat a hétköznapi küszködő az egyszer-csak felfedezett Isten országában.
6. (kereskedő) A hatodikban elmondja, hogy Ő, mint az igazgyöngy kereskedő, keresi, és mindennél, még az életénél is drágábbnak tartja megtalált követőit.
7. (gyalom) A hetedik példázat pedig az Ő nagy, gyűjtő munkájáról ad hírt hallgatóinak.

            A példázatokkal Jézus Krisztus megmutatja szándékait, felfedi az ellenség munkáját és feltárja azt a célt, amit a benne hitre jutó megtalálhat.

A mai csendesnapunkon a hetedik példázat üzenetét adja elénk az ige, amelyben az Ő nagy megmentő, gyűjtő munkájáról, küldetéséről hallunk. (HK 54. és 83. kf)

a.)        Megtudhatjuk a példázatból, hogy a teremtő Isten az ő kegyelmes szeretetét, nem automatikus üdvözítéssel, nem is minden emberre ható kényszerítéssel, hanem az evangélium meghirdetésével kívánja megoldani. Az a háló tehát, amelyet a történelem egészében kivetett nem más, mint az evangélium hirdetése, amely mentő segítségként érkezett meg hozzánk, hogy beleakadva éljük át a megtartatást. A mennyei terv az, hogy még mielőtt az elemek felbomlanak és a végső pusztulás bekövetkezne mentse ki életünket a pusztulás kárhozatából.

Megtudhatjuk azt is, hogy ebbe a kivetett hálóba be kell kerülni az üdvösség reménységéért.  A hálót nem véletlenszerűen, hanem üdvözítő tervének rendje szerint, mindig a maga idejében, az általa kiválasztott helyen veti ki, mert ez a halász még azt is tudja, hogy éppen hol bolyonganak a kiválasztottjai.

A halászháló tulajdonképpen nem más, mint igehirdetés. Az igehirdetés által omlanak ránk a háló kötelékei, megérintenek, megfognak, átölelnek, észre sem vesszük, és már benn vagyunk. Talán magyarázatot sem tudunk adni a halász velünk kapcsolatos szándékának, de amikor beleakadunk, megtelik a szánk kacagással, szívünk békességgel és boldogan nyugtázzuk, hogy a kegyelem ránk talált.

-Vajon mi hogyan kerültünk a hálóba? (Keresztség? Csatlakozás? Megtérés? Sodródás?)

-Mit gondolunk arról, hogy bekerültünk a hálóba? (Kiváltság? Teher?)

b.) A példázat arra is rámutat, hogy a nagy gyűjtő hálóba sokféle hal került. A hálóba került halak mind védelem alatt vannak. Ha széttekintünk, akár a történelem általunk belátható folyamataiba, akár a kortársak gyülekezeteibe, kiderül a sokféleség. A szívben gyökeret vert bizalom, ha igaz, ezer színű liturgiával, sokféle kegyesség gyakorlással adja oda magát az oltalomra és a szolgálatra. Ebből a példázatból nem, de tudjuk, hogy a hálón kívüliek háborúban vannak a bent lévőkkel (materializmus, ateizmus, Istent tagadói és a más, nem keresztyén vallások, mint az iszlám, hinduizmus vagy buddhizmus Krisztust elutasító hívei), mégis, a hálón kívüliek által ejtett sebek meg sem közelítik a hálón belüli véres leszámolások borzalmait és veszteségeit. Ez, a hálón beüli ellenséges állapot mutatja leginkább azt, hogy vannak jók és hitványak a befogottakon belül. A hitványak sorsáról sem hallgat Urunk a példázatban, mert azt mondja, hogy azokat a partra vonáskor kihányták a halászok.

Meg kell értenünk, hogy a hitványság nem a sokféleségben van, még akkor sem ha a hitvallások különbözőségében lehetnek tévtanításra mutató elemek, amelyek eltérítik az igaz hittől a híveket s ezért azt nem lehet szó nélkül hagyni ezeket (Pál apostol, reformátorok). A hitványság igazi jellemzője az a másság, ami az igahallgatás alatti szívbeli ellenállásban van. Ez az engedetlenség a kegyelmi kínálat el nem fogadása. Hitványnak minősül, aki nem hívő léte ellenére a hívők közé vegyül, s megátalkodottan, rejtve, ellene áll az evangéliumnak. Ám a halászat gazdája türelemmel vár a válogatással míg a hálót partra nem vonják. Türelme ugyanazt mutatja, amit az ellenség által vetett konkolynál mondott szava; hagyjátok! Bizonnyal Ő tudja miért, de mi azt kell, hogy figyelembe vegyük, hogy a hitványnak minősülőt csak a végén hányják ki. Ezért a kihalászottak között folytatandó „bel-misszió” arra irányul, hogy hirdessük a megtérést azoknak, akik úgy egyháztagok, hogy nem lettek hívők.

            Mindennek vége: elvetés vagy megtartás, reménységben élünk. Jn 3,16.

c.) Életem meghatározó igeszakasza lett 1965 pünkösd ünnepén az az ige amit most lekciónak olvastam fel; a Genezáret tavi csodálatos halfogás története. Simon Péter miközben megsemmisülve állt a nem remélt, de mindent megtöltő gazdag halászat láttán, hallhatta az Úr Jézus szavait: „Ne félj, mostantól fogva embereket fogsz!” (Lk 5,10b) Az egyszerű halászembert az Úr bevonja a maga nagy halászatába, s hozzá hasonlóan megszámlálhatatlan munkást a történelemben, engem is.