Elnöki Beszámoló 2020. évről
Az elmúlt évben az Úr mindnyájunk hitét, benne való bizalmát és a fegyelmezettségünket is próbára tette. Nekünk keresztyéneknek meghatározó a közösség gyakorlása. Ettől lettünk megfosztva a tavalyi év nagy részében. A járvány szövetségünk tagjai, illetve hozzátartozói, ismerősei közül is sokakat elért. Hála Istennek, hogy őrző, gyógyító kegyelmét is megtapasztaltuk, s volt, hogy gyászunkban vigasztalt, erősített minket. A pandémia miatt kialakult helyzet a szövetségünk találkozási lehetőségeit is alapvetően befolyásolta. Az elnökség is telefonon és elektronikus levelezéssel tartotta a kapcsolatot egymással. A tervezett programokat módosítani kényszerültünk. 2020-ban négy konferenciát szerettünk volna szervezni. Terveink között szerepelt márciusban Budapesten, májusban Komarócon, ősszel Szentesen és Nyékládházán egy-egy konferencia megtartása. Sajnos ezeket a kialakult mozgási, találkozási korlátozások miatt nem tudtuk megvalósítani! Tavaly nyáron egy budapesti lelkésszel beszélgettünk arról, hogy a járvány okozta bizonytalan szervezési lehetőségek miatt az ősszel videó-konferencia tartásában kellene gondolkodnunk. Erre novemberben sikerült sort keríteni. A témánk az „Újabb evangelizációs lehetőségek” címet kapta. Három előadás hangzott el, amikhez a hallgatók hozzászólhattak. Püski Lajos a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség lelkipásztora az általa közel 30 éve indított Bibliaiskoláról osztotta meg gondolatait. Almási Ferenc Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkésze a Keresztkérdések Kurzusról tartott beszámolót, majd Péter András miskolc-diósgyőri lelkipásztor az Alphával kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg. Azt is megemlítette, hogy gyülekezetükben nagy érdeklődést váltott ki Rick Warren a „Céltudatos élet” című könyve, melynek témáival több kiscsoport is elkezdett foglalkozni lelkészi útmutatással. Hiszem, hogy a videó-konferencia részvevői számára építő volt ez a zoom-os találkozás. Ezúton is hálás vagyok az előadóknak és Szöllősi Márton miskolci bibliakörös testvéremnek, aki az informatikai hátteret biztosította ezen az online konferencián. Bővebb információ erről az alkalomról a honlapunkon olvasható.
2020-ban szövetségünk „Légy hű mindhalálig” címszó alatt jelenetírásra, énekszerzésre és videó készítésre írt ki pályázatot. Énekszerzés kategóriában futott be egy szerzőtől két értékes dal is. Isten áldását kívánjuk ezúton is a szerzőre, Kovács Ádám Mátéra! A pályamunka értékelésében nyújtott segítségért köszönet illeti Kormány Attila énektanárt, karmestert, miskolc-avasi gyülekezeti kántort. Mindkét pályamunka megtalálható a honlapunkon.
A szövetségünk pénzügyeiben észlelhető volt a kisebb mozgástér. Mind a bevételünk, mind a kiadásunk elmaradt a tervezettől. Összességében azt mondhatjuk, hogy a gazdálkodásunk kiegyensúlyozott volt. Végeredményben egy minimális hiánnyal zártuk a tavalyi évet. Részleteiben a zárszámadásban szólok erről.
A jövőt tekintve sajnos még mindig nagy a bizonytalanság a személyes találkozásokat illetően. Ez megnehezíti a tervezést, ezért továbbra is fontos az elektronikus kapcsolattartás, bár felcsillan a remény az őszi nyitásra.
2021-ben az eddigi pályázati tapasztalatokat figyelembe véve egy új kategóriában, a plakátrajzolásban szeretnénk lehetőséget nyújtani a fiataloknak arra, hogy az Urat szolgálják.
Hálás vagyok, és köszönöm az elnökség tagjainak, Mátyás Sándor alelnöknek, és Tóth Tamás titkárnak a konstruktív együttműködést az ügyek vitelében és a programok megvalósításában!
Istennek adok hálát megtartó kegyelméért!
Kérjük továbbra is Jézus Krisztus áldását és Szentlelkének vezetését további szolgálatainkhoz!
„Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm,” Zsolt 18,3/a.
Nyékládháza,2021.05.10. Tisztelettel:
dr. Bartha Árpád Zsolt
elnök