Egyháztagok hit nélkül vagy élő hittel?

Egyháztagok hit nélkül vagy élő hittel?

A keresztyén hitre jutás elengedhetetlen állomása a megtérés, újjászületés.

Igeolvasás:   János 3 , 3. 5.

„Jézus így válaszolt: – Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. – Bizony, bizony mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.”

1 Péter 2 , 3/a.

„… ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá.”

Kedves Testvéreim!

„Egyháztagok hit nélkül vagy élő hittel?” – kaptam a kezdő áhítat címét. A csendesnap szervezői dicséretesen élesen feltették a kérdést, talán túl élesen is. Hiszen nem az az alapkérdésünk, hogy egyháztagok hit nélkül, vagy élő hittel… mert egyháztagjaink nem ebbe a két kategóriába tartoznak: hit nélkül, vagy élő hittel?! Sokkal inkább mondhatnánk élő hit nélkül, vagy élő hittel?!

De a kérdést követő kijelentő mondat világosan elénk adja a témát: A keresztyén hitre jutás elengedhetetlen állomása a megtérés, újjászületés.

Őszintén remélem, hogy a jelenlévők számára egyértelműen hangzik ez a mondat és ugyanígy világos a két felolvasott ige is. Ahhoz, hogy valaki Isten országába lépjen, újonnan kell születnie – Isten igéje és Szentlelke által. – Az újonnan született életek lesznek élő kövek, akiknek lehetősége és feladata lelki házzá épülni – ugyancsak Isten igéje és Szentlelke által.

Olyan evidenciákról beszélünk, amelyek az ige alapján magától értetődőek.

Hogy egyáltalán elhangozhat közöttünk a feltett kérdés azt egyházunk állapota teszi fontossá a feltett kérdés és felelet tekintetében. De még ennél is fontosabb kérdés, hogyan kezeljük ezt az állapotot?!

Nem kerülöm meg a felolvasott igéket, hiszem azokról szólok, amikor vallomásszerűen elmondom a témánkkal kapcsolatban bejárt utamat.

Azért írtam le bizonyságtételemet szó szerint, hogy az időkeretben maradjak és az írás fegyelmező segítségével adjam át mondanivalómat.

Életem eddig eltelt 63 esztendejét – 40 lelkészi szolgálati évvel – születésemtől mindmáig református egyházunk keretében éltem le. Édesapám fiatal lelkipásztorként élte át az újjászületés ajándékát. – Mert a lelkipásztornak is újonnan kell születnie, vagy a Teológián történő tanulmányai előtt, vagy az alatt, vagy azok befejezése után. – Számomra Isten 14 éves koromban adta meg ennek ajándékát, ami alapvetően meghatározta további életemet. A lelkipásztori tanulmányokra azzal az elhatározással indultam, hogy azt az örömet, amelyet megtapasztalt az életem, szeretném tovább adni. – A teológiai tanulmányok ideje alatt hívő társaimmal vállvetve érlelődtünk, szolgáltunk. – Missziói látásunkat azok a hívő lelkipásztorok és élő maggal rendelkező gyülekezetek határozták meg, amelyekből indultunk. – De sokféle más hatás is ért a tanulmányok alatt és a pesti gyülekezetekben. – Fiatal lelkipásztorként már szűknek éreztem az ébredési idők megtérési kereteit, tágítani, modernizálni szerettem volna. Magam is megdöbbentem, amikor a salgótarjáni szórványtengerben buzgólkodva eszembe ötlött, miért igyekezzek annyira az idős néni hitre segítésében, majd Isten úgyis végül mindenkit üdvözít. / Ezt nem vallottam, de tudat alatt ott munkált bennem az erről szóló tévtanítás. / – 29 évesen a fóti gyülekezet lelkipásztora lettem, minden energiámmal a gyülekezet építésére törekedtem. Külsőleg látványos eredményeket értünk el, sok gyermekkel, ifjúsággal… De ha ekkor valaki megkérdez a missziói látásom felől, igazán magam sem tudtam, honnan hova megyünk…. Buzgón jártam evangélizációs szolgálatokra is, rendszeresen szolgáltam egyházkerületi ifjúsági konferenciákon. Igaz, később egyik idősebb lelkésztestvérem elmondta: – Amit nálunk evangélizációs szolgálat címszó alatt végeztél, azért kár volt meghívni. Kerek igehirdetések voltak azok Zákeusról, de abból a lényeg hiányzott. Akkor már igazat adtam neki. – Mert úgy elfáradtam ebben a „Gyertek Jézushoz, Vele jobb” buzgólkodásban, hogy legszívesebben befejeztem volna a lelkészi szolgálatot. Nem tudtam, mi a baj – de azt igen, itt valami nincs a helyén.

Isten megkönyörült rajtam. 10 – 12 évi lelkészi szolgálat után megújult szívű és szolgálatú lelkipásztorok segítségével és egy missziós csendeshét szolgálatomat az alapokig megítélő szembesülésével újra felfakasztotta forrását a szívemben. Azóta adott csaknem 15 évet még a fóti gyülekezetben, több mint 15 évet a fasori gyülekezetben. Mindkét gyülekezetben lelki ébredést éltünk át. Mindezért egyedül Istené legyen minden dicsőség! Nem a mi dolgunk a

számolgatás, de Isten iránti mély hálával és alázattal mondom el, – mint akit felemelt és méltatlanul megáldott -, hogy Fóton mintegy 80-100 felnőtt, fiatal és idős megtérését éltük át szolgatársaimmal, – a Fasorban pedig – bár nem vezetünk pontos statisztikát -, a 200-at is eléri az új életet nyertek száma, akikről tudunk.

2010-et írunk és Jézus Krisztus, ahogyan az ige mondja „örökké ugyanaz”. Különös élmény látni a 40-50 hitre jutott fiatal házaspár hitben és szolgálatban való érlelődését, növekedését, a megszülető harmadik-negyedik, van ahol ötödik gyermekeket is, ahogyan évek hitben járása küzdelmeiben, örömeiben  egyre többen átutalják fizetésük tizedét és vállalják a rendszeres szolgálatot. Sokan közülük nem vallásos háttérből érkeztek és örülnek, hogy gyermekeiket már hitben nevelhetik. Így érhettük meg, hogy a nyáron 419-en mehettünk együtt gyülekezeti csendeshétre – a csecsemőtől a 87 éves idős néniig. Mindezt nem dicsekedésből mondom, hanem azért, mert tudjuk és a gyülekezeti mindennapokban átéljük szolgatársaimmal, új életet nyert gyülekezeti tagjainkkal együtt, hogy Jézus keresztje ma is az újjászületés, megtérés helye. – Missziói látásunk egyértelmű az ige alapján: új életre segíteni embereket, a megtérteket hitben való növekedésben gondozni és Isten országa szolgálatába beállítani. Nem gyorsított eljárással, emberi erőltetéssel, hanem tudva, hogy a fogantatástól a születésig idő telik el, de ha egészséges a „foganás” és védett a „kihordás”, annak eljön a „születési” ideje is.

De nem csak nálunk van ez így. Ahol évtizedek óta, vagy talán évtizedeknél rövidebb idő alatt ezen az alapon épülnek missziói bázisok, nézzük meg milyen feltételei voltak a kiépülésnek. Meglepetéssel tapasztaljuk majd, mennyire egybe vágnak a mutatók. Isten Szentlelke által újjászületett, megújulást átélt lelkipásztorok, lelkészházaspárok, gazdag, „élő ige” istentiszteleteken, bibliaórákon, személyes beszélgetésekben, bizonyságtételek-

ben, vendégszolgálók / lelkipásztorok és élő hitű missziói szolgálattevők / szolgálatain át, az ébredésért, gyülekezeti épülésért kitartóan imádkozó „mag”…A hitre jutók tanítása és fokozatos szolgálatba állítása nyomán bővülő lehetőségek, csoportos alkalmak évről-évre kiépülő rendszere. – Ezekben a gyülekezetekben / különösen a fővárosban és nagyvárosokban / elsősorban nem a lelkipásztor „hozza be” az új embereket, hanem a hitre jutott és életükben a Krisztussal való közösség újat teremtő erejét, „légkörét” hordozó testvérek, házaspárok, szabadultak. Ennek nyomán sok lelkigondozói beszélgetés következik a lelkipásztorral és munkatársaival.

Mindezt egyedül az ÉLŐ ISTEN hozhatja létre IGÉJE és SZENTLELKE által. Ezért nem „héroszokra”, hanem ütött-kopott életükkel az élő Úrba fogózó és kegyelme által meg-megújított, alkalmassá tett lelkipásztorokra és gyülekezeti tagokra van szükség. Akik ezt az épülést csodaként élik meg és csodálkoznak azon, amit átélhetnek a maguk és a rájuk bízottak, a gyülekezet életében.

Számos gyülekezetben folyik Isten országa építése úgy, hogy kisebb-nagyobb számban újjászületések történnek, ennek nyomán „élő kövek” keletkeznek és szétfeszítve a régi kereteket „az új bor új tömlőt keres magának.” Azaz nem a gyülekezeti keretek felépítésével kezdődik ez a folyamat, hanem az új életek születése és növekedése feltételeinek a megteremtésével, majd amikor átélik Isten kegyelmét, hogy új életek születnek, akkor teremtődnek meg a személyi, anyagi, látásbeli feltételei a gyülekezet missziói bázissá alakulásának. Ez így történt az első században is. Meggyőződésem, hogy élő gyülekezet ma sem épülhet más alapon.

Amíg egyházunkban az így formálódó – egyébként karakterében, légkörében, hangulatában igen változatos – gyülekezeteket nem alap-mintának tekintjük, hanem egyfajta „kegyességi irányzatba” soroljuk, addig ezekben a gyülekezetekben épül az élő egyház, de egyházunk általános mezején valami egészen más épül. Az evidenciákat / pl. hogy újjászületés nélkül nincs keresztyén élet / nem tehetjük viszonylagossá, mert akkor mással fogjuk helyettesíteni.

Ha erre a gyülekezet-építési modellre készülnek teológusaink, ezt „csiszolják” lelkészkörökben, konferenciákon, testvéri közösségben a lelkipásztorok, erről kapnak világos tanítást gyülekezetünk tagjai, akkor terjedhet tovább az Úr igéje és kisebb-nagyobb missziói bázisok jönnek létre, mint az első keresztyének idejében. Erre pedig ma legalább olyan nagy szükség van, mint akkor. Az emberi életek kiúttalansága, elesettsége, megváltásra szorultsága, „elveszettsége” ma is ugyanolyan nagy, mint kétezer évvel ezelőtt.

Imádkozzunk.

Kezdő áhítat, 2010. nov. 6-án, szombaton az egyházkerület missziói csendesnapján