A „maradék”; Isten irgalmas szeretetének evangéliuma

Csak maradék? Kérdezi a nagy-mellényű ember. Hogy-hogy? Jogos örökség helyett kegyelmet váró reménység az elkészített út?

A bizalom mégis megtölti a szívet. Nem hagy elveszni. Okát nem tudom, majdnem érthetetlen.

 

Erről szólnak a Szentírás igéi, de még mielőtt a maradék fogalom leginkább ismert értelmét, a kegyelemben részesült, ítélettel szemben megtartott „maradék” üzeneteibe lépnénk, szeretnék két, a bibliai iratokban igen súlyozottan jelen lévő „maradék” fogalmat meggondolni, az egyik a nemzedékek váltása során, a Teremtő akarata szerint meghatározottan örökítő tulajdonságokat hordozó mag, a másik Isten titokzatos jelenléte a történelem személyeiben és közösségeiben, amely ki nem apadó folyamként, vagy búvópatakként, nyilvánosan, vagy rejtetten, kívántan vagy elutasítás mellett felfedezhető a történelemben, amelyet a szentírási iratok szintén a maradék fogalmával azonosítanak, s csak ezek után térek két előadásban az Úr Isten különös irgalmassága és szeretete következtében megmentett és új életben megtartott „maradék” bibliai üzeneteire.

 

 

A Szentírás azon fogalmai, amelyek segítségül vannak:

 

1.)     שן          (sán)   = fog, maradék, az elhalt részek legtovább megmaradó képviselője

2.)     זרע        (zera) = mag, ivadék, sarj, örökös, vetés

olyan örökölt ajándék, amely a következő generációk számára is átadja

az élet csíráját, tartalmazza az információkat és a képességet is azok

megépítésére. Felelős az örökítésért.

 

3.)     יּﬨﬧ       (jeter) = maradék, a szentség igaz hit által hordozott, az élő Istenben gyökerező,                                      belőle táplálkozó hívő, illetve hívő közösség, amely nem vész el.

 

4.)        שׂﬧﬢ    (száríd)  = maradék, Isten szent döntésében kegyelemben részesített népe, amely

új lehetőségként kezdheti a romlásból a felépülést

 

5.)        פלט      (pelet)   = megmenekült, elrejtett,

  λειμμα  (leimma)  = maradék, roncs, rom, hátrahagyott, cserbenhagyott

 

6.)        σωζω     (szódzó)   = megment, megszabadít, megtart, életben tart, üdvözít

 

1.  Előadás, augusztus 20. kedd, de 10.30

 

A maradék az örökségek hordozója, a ( שן) sán = fog, a ( זּﬧע) zera = mag

 

– A test és a lélek, a közösségek (család, nemzet) bonyolult, titokzatos hálóját viszik a mag génjei nemzedékről nemzedékre a történelemben. S annak ellenére, hogy a változatok, az utódok mind összecserélhetetlenül más személyiségek, mégis mind hordják a korábbi ősöktől átörökített tudást és képességet, életcsírát és a sejtek milliónyi információból álló tudásait, intelligenciáját. Vannak, akiket titokzatos, szinte megfejthetetlen lelki, szellemi tényezők tartanak fogságukban, másokat mások és könnyedebbek. A magban nyert örökség nagyban meghatározza az egyén és a közösségek sorsát. Vannak, akik közömbösek s nem is figyelnek komolyan genetikai meghatározottságuk vélt hátrányaira, de általában az egészséges ember tudomásul veszi, elfogadja: Ilyen vagyok, így teremtett Isten. Vannak lázadók, kitörni szándékozók, akik az öröklött dolgokat le kívánják magukról vetni, és helyette új személyiséget építeni, hinni akarják, hogy lehetséges megszabadulni ezektől az örökségektől. Sok pszichiátrián végződött emberi sors tanúsítja, hogy ez az út igen veszélyes. Vannak, akik kutatják saját és mások, közösségek és nemzetek közös szellemi, lelki örökségét. Pszichológia, szociológia, társadalomtudományok kutatóintézetei igyekeznek megismerni ezeket a hagyatékokat. És vannak olyanok is, akik felfedezve a Teremtő Isten csodálatra méltó gondviselését  be kívánják tölteni, mint felülről nyert rendeltetést.

– Talán átérezzük, hogy a hagyatéki tárgyalások által szóba sem hozott hagyaték nagyságrendekkel több, mint a vagyon, az ingó és ingatlanban jegyzett örökség. A test génekben átörökített tulajdonságai, meghatározottsága mellett szellemi, nemzeti, hitbeli örökségeket is kaptunk szüleinktől, és az ő szüleiktől és így tovább. Mi hisszük Istentől kaptuk mindezt, hogy az Ő csodálatos tervei megvalósuljanak, aminek mi is engedelmes részesei lehetünk. HK 28. kf.

– A hitre jutott ember lelke átalakulásban van. Az önközpontúságból, amely saját személyisége körül véli forogni a világot, egyre inkább észreveszi a kozmoszhoz mért semmi voltát, gyengeségeit és tehetetlenségét, s felfedezi a kezet, amely elhelyezett minden kicsi pontot, életet a világegyetemben és az emberi történetben, amely kéz végtelen szeretettel tartja még az értetlenkedőt is a zuhanások mélysége felett, de az egészre van gondja. Talán eljut oda is, hogy felfedezi a számára keserűségben átélt események között az áldást, mint József, aki azt mondja testvéreinek: „Ti gonoszt gondoltatok felőlem, de Isten azt jóra gondolta fordítani” (1Móz 50,20) Vagy ahogyan Jézus Krisztus javítja ki a tanítványait, amikor a vakon születettet meggyógyítja: „sem ez nem vétkezett, sem ennek a szülei, hanem hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai” (Jn 9, 3)

-Az Ó Testamentum a legrégebbi időktől beszél az ember (Ádám és Éva) magjáról és a kígyó magváról, de nem fizikai, hanem szellemi, lelki értelemben. A bűn és a kísértés átörökítője harcban állnak egymással (1Móz 3,15), Noé fiai áldást és átkot örökítenek (1Móz 9, 25-26), Ábrahám igéretet kap, hogy gyermektelen volta ellenére megszámlálhatatlan utódja lesz (mint égen a csillag)

és benne megáldatik a föld minden népe (1Móz 12, 3), Izsák két fia közül Ézsaut csak a földben és vagyonban manifesztálódó örökség elvesztése ejti kétségbe, amikor azt kérdezi kisemmizetten apjától: Hát nekem semmi áldásod nem maradt? Az áldás, amit Ábrahám után ő is nyert és hordoz kívül marad érdeklődési körén. Talán fel sem fogja, hogy mit jelent, jelenthet az az örökség. Jákób, talán többet kérdezett erről, és hívő édesanyja talán tudott is választ adni, már érzi a nagyságát a nagyapja által nyert hagyatéknak: Szövetség Istennel, amelyet mintha el is veszítene. De Isten, megrendítő körülmények között megismétli ígéreteit, menekülésében és hazatérésében is. Folytathatjuk a sort, József, Mózes és Áron, megismételt szövetség Izráellel, a próbatételek között vándorló és letelepedett nép, Józsué, Sámuel, Dávid királysága, Salamon temploma a próféták igehirdetése, fogság és hazatérés, míg a hordozott örökség be nem töltetik Krisztussal és a végső időkkel. Megrendülve hallgatjuk ma is a 2. parancsolathoz fűzött, témánkkal kapcsolatos kiegészítő ígéreteket: „megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek, de irgalmasságot cselekszem azokkal, akik engem szeretnek” (2Móz 20, 5-6)

 

2. Előadás, augusztus 21. szerda, de 10.30

 

A maradék olyan folyam, amely elapadni látszik, de akár rejtetten is folyamatosan jelen van.

Igék: Ézs 1, 9; 35, 6; Rm 11, 3-5, a (  יתר ) jeter = szent maradék

 

 

Isten titokzatos jelenléte a történelem személyeiben és közösségeiben, amely ki nem apadó folyamként, vagy búvópatakként, nyilvánosan, vagy rejtetten, kívántan vagy elutasítás mellett felfedezhető a történelemben, amelyet a szentírási iratok szintén a maradék fogalmával azonosítanak.

-Ábel, az ártatlanul megöletett (1Móz 4, 2-9) Hol van Ábel, a te atyádfia?

-Noé, egyedül találtatott igaznak (1Móz 6, 9) Istennel járt Noé a megsokasodott gonoszsággal teli        emberiség közepette

-Ábrahám – az ígéret földjére indul ( 1Móz 12, 4),

– alkuja Istennel Sodoma és Gomora lakóiról – (1Móz 18, 23) Elveszted é az igazat is a

gonosszal egybe?

– kész feláldozni fiát (1Móz 22, 8) Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való                   bárányról

-Melkisédek, Sálem királya megáldja Ábrámot (1Móz 14, 19-20)

-Jákób harcol Istennel és győz (1Móz 32, 28)

-József álmokban kap ígéretet (1Móz 37, 5-11) amelyért meggyűlölték testvérei

-Mózes és Áron Isten szabadításának eszköze Egyiptomban (2Móz 5, 1 kk)

-Gedeon, aki lerombolta Ofrában a Baál szentélyt (Bir 6, )

-Sámuel, aki által ismét kijelentette magát az Úr (1Sám 3, 21)

-Dávid,   – aki Isten erejével legyőzi a legyőzhetetlennek vélt filiszteus Góliátot, (1Sám 17)

– aki felkent királyként megkímélte a felkent Saul király életét (1Sám 26)

– aki bocsánatot nyer (1Sám 12)

-Illés       – a maradék fogalmának az az értelme (jeter), amelyről  a mai alkalommal szó van itt                     jelenik meg először a Szentírásban. Illés úgy érzi magára maradt, egyedül képviseli Isten                 ügyét, szövetségét, de a barlangon átfutó, s csendes szelíd hangon megszóülaló biztosítja        arról, hogy marad még 7000 ember, aki nem hajtott térdet, mely meg nem hajolt a

Baálnak (1Kir 19, 18)

-Ezékiel, akinek ruhája sarkába kell kötnie a maradékot, amely által Isten őrzi a hűség és szeretet,              az engedelmesség és irgalmasság jelenlétét a fogságra hurcolt szövetséges népben.

-Dániel, aki a fogságban három társával Sidrák, Misák és Abednégóval (Anániás, Misáel és Azariás)

a hűségnek, még a tüzes kemence félelme ellenére is győzedelmes hordozója.

-Nehémiás, akinek, szemben a betelepített idegenekkel része, joga és emlékezete van Izráelben

(Neh 2, 20) azaz Isten népével kapcsolatos tervének a maradékban átörökített hordozója.

 

Talán nem is kell kiemelten megfogalmazni, hogy a történelemben jelen vannak a hit hősei, akikről a Zsidóhoz írt könyv írója a 11. részben tájékoztat. Ez a jelenlét adott minden esetben új reménységet Isten népének, megerősödtek gonosszal való harc felvállalására, a prófétai igék által figyelmezettetek a helyes útra és a hamis utak gonosz végére, a mártírok által ébren tartattak a reménységek és a bizalom a szövetséghez. Isten szent jelenléte a megszületett ember Fiában öltött testet. Ő lett az a maradék, aki mindent elhordozott, magára vett, és keresztfára vitt. A benne való hit által, még a mártírsorsok által is jelenléte megerősödött. A reménytelen pusztává lett Isten népe megtelt gyönyörű virágokkal, a lélek gyümölcsének terméseivel, áldással. Ézsaiás ír leggazdagabban erről: „Kopasz hegyeken folyókat nyitok, és a rónák közepén forrásokat.  A pusztát vizek tavává teszem, és az aszú földet vizeknek forrásivá” (Ézs 41, 18) „Így szól az Úr, aki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt, ….. Íme újat cselekszem, most készül, avagy nem tujátok még?  (Ézs 43, 16-19) „Olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízfolyás, amelynek vize el nem fogy. És megépítik fiaitok a régi romokat” (Ézs 58, 11-12) Júda házának maradványa (jeter) pedig, amely megszabadult, ismét gyökeret ver alul és gyümölcsöt terem felül, mert Jeruzsálemből megy ki a maradék és a maradvány Sion hegyéről. A seregek Urának buzgó szerelme műveli ezt” (Ézs 37, 31-32)

 

A Názáreti Jézus azt mondja a hegyi beszédben hallgatóinak: „Ti vagytok a földnek sói …, ti vagytok a világ világossága …., úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Mt 5, 13-16)

Ha nem adatott volna az Ő szent jelenléte, – amely nem veszett el, csak a külső néző szemei elől tűnt el ideig- óráig – akkor eleve vesztessé vált volna az emberiség, és mindent elnyelt volna az egyre erőteljesebben terjeszkedő tökéletlenség.

Isten és a vele szövetséges nép élete működőképes, áldott, aminek az alapja a szövetség rendje a ( משפט) mispat, benne uralkodik Isten  törvénye ( תורה)  a thóra. Az emberek boldogan és örömmel élnek ebben, mert szilárdan szeretik (  אמת) emet,  szívesen hűségesek         ( חסﬢ) heszed, s ez az egész az igazság állapota (  צדק ) cedek. Így kapott az ember, kezdetben Izrael népe, majd Krisztusban bárki lehetőséget, hogy ezt az életteret (országot) válassza, ebbe kérjen bebocsátást.

 

 

 

3. Előadás, augusztus 22. csütörtök, de 10.30

 

Maradék ítélet után, a  ( שרד ) száríd

Igék: Jóel 2, 3; Ézs 30, 17; Ez 5, 1-3

 

„Előtte tűz emészt, utána láng lobog; előtte a föld olyan mint az Éden kertje, utána pedig kietlen pusztaság, meg sem menekülhet tőle semmi!” (Jóel 2, 3)

Mérhetetlen kárt okoz az ellenség, aki tetszetős ígéretekkel ámít, tőrbe csal, s azon örvendezik ha sikerrel jár és nézheti áldozata vergődését. Jóel megerősítendő Ézsaiás, Ámós, Ezékiel próféciáit, valamikor a Kr.e. 6. században, talán a fogságba vitel utáni időkben figyelmeztet az egymás után következő pusztító inváziókra, amelyek végén nem marad semmi.

 

„És te embernek fia, végy magadnak éles kardot, borbélyok beretvájául vedd azt magadnak és vond el azt a te fejeden és szakálladon, és végy magadnak mérő serpenyőket, és oszd el szőrüket. Harmadrészt tűzben égesd meg a városnak közepette, midőn betelnek a megszállás napjai, azután vedd a harmadrészét, vagdald apróra a karddal a város körül, és a harmadrészét szórd oda a szélnek, és én kardot vonszok utánuk. És végy ki innen szám szerint keveset , és kösd be azokat ruhád csücskébe” (Ez 5, 1-3) „ Aki messze van döghalál miatt hal meg, aki közel van fegyver miatt esik el, és aki megmaradt biztonságban éhség miatt hal meg” (Ez 6, 12) Amikor az unokáimnak elmeséltem Ezékiel próféta Jeruzsálem pusztulásáról kijelentett látványos, szemléltető próféciáját, János unokám azt kérdezte, hogy miért hagyta Isten, hát nem az ő népéről volt szó. Hogy Isten elhagyásának és a bűnnek ilyen következményei vannak szorongató érzés. Aztán azt is kérdezte, hogy és akiket a köntös szegélyébe tett a próféta, azokkal mi lett? Az a maradék. Kik ők? És miért éppen ők? Megválaszolhatatlan. De ők azok, akiknek bocsánat adatott.

Az Úr Jézus a Máté evangéliuma 25. részében három példázatot mond el figyelmeztetésül, a harmadik az utolsó ítéletről szól, amely válogatást mutat be; jobb és bal-kéz felé osztást, és elhangzik az ítélet: „Jertek én Atyámnak áldottai és örököljétek az országot, amely tinéktek készíttetett”, illetve „távozzatok tőlem, ti átkozottak az örök tűzre” (Mt 25, 34; 41; a 31-46 szakaszban)

A Jelenések könyve 7. részében a 6. pecsét feltörésekor láthatóvá válnak az elpecsételtek és az üdvözültek, nagy sokaságban, megszámlálhatatlanul sokan. Egy a vének közül kérdezte: „Kik ők és honnét jöttek?” majd válaszolt is az elhangzott kérdésre, mert János a megrendültségtől válaszolni sem tudott, „Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében” (Jel 7, 13-14) Azt érthetjük meg ebből, hogy a mennyország üdvösségének részesei, a maradék, a Bárány vérének fedezetében lévők.

A vér fedezetét már Ábrahám ismeri, amikor a kettévágott tetemek között elhaladó füstölgő kemence és lángoló fáklya pecsételte meg a szövetségkötés ígéretét (1Móz 15, 7-18), nyilvánvaló a vér fedezete alatti menekedés a 10. csapás ítéletétől, amelynek felidézésére ünnepelték Izráelben a páskabárány ünnepét (2Móz 12, 13), majd a szent sátor oltárán bemutatott engesztelő, véres áldozatok, amelyeket Isten rendelt el, mint bocsánata eszközét a bűneit bánó szövetségeseinek.

 

 

4. Előadás, augusztus 23. péntek, de 10.30

 

Megtérés által megtartott maradék lehetősége, a (פלט) pelet, ill. a (  λειηηα  ) leimma

Ézs 53, 6; Mik 2, 12; Ézs 57, 15

Krisztusban

Jn 1, 12; 1Kor 3, 4; Ef 1, 3-10

 

„Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakozom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is., hogy megelevenítsem a megtörtek szívét, mert nem örökké perlek….” (Ézs 57, 15) Utait láttam és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vigasztalást nyújtok neki és gyászolóinak, megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!” (Ézs 57, 18-19)

A megmaradás abban a hitben lesz valósággá, hogy Isten megbocsát, mert „nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen” (Ez 33, 11) Ennek a szent irgalmasságnak a jelenlétét közvetíti a Mózes által felállított szent sátor, és az áldozatok rendje. A páskabárány vére ad oltalmat azoknak, akik hisznek benne, hogy vérrel kell megfesteni az ajtókeretet (2Móz 12 stb) Ilyen egyszerű. Talán nem is ismeri mindenki a mennyei döntés és elrendelés hátterét, de a szent félelemben való engedelmesség megtartatást eredményez. Hasonló a később, a pusztai vándorlásban    elrendelt bűnért való áldozatok rendje.

„Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert könyörülő és irgalmas ő, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű és bánkódik a gonosz miatt!”

(Jóel 2, 13) Az engesztelő áldozat, a vér az oltár szarvain elvesztette volna érvényét a későbbi próféták korára? Talán nem arról van szó, hanem arról, hogy az őszinte bűnbánat és megjobbulás szándéka nélkül Istent még áldozatokkal sem lehet megengesztelni. Az elkövetett bűn miatti lelki szégyenkezés, a megtérő, igaz útra térés adja meg az értelmét a bocsánatnak. A bűnbánó a vér alá helyezi magát, és alatta is kíván maradni, ehhez ad segítséget Isten megbocsátása. Dávid gyönyörű imádsága, az 51. Zsoltárban meghallgatásra talált

„Könyörülj rajtam én Istenem, a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet, egészen moss ki engem az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts meg engem” (Zsolt 51, 3-4 kk)

 

Hogyan kerülhet az ember Krisztus vére alá ma?

Titokzatos, a Szentlélek megszentelő munkája során szent átalakulásba jut (Jn 3, 8) Bocsánat által megmosattatik a ruhája a Bárány vére által. (Jel  7, 13-14) Ha ez nem történik, nincs jövendő az Isten Országára nézve. „Barátom, hogyan jöttél ide, holott nincs menyegzői ruhád?” (Mt 22, 12)

„Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz és sokan vannak, akik azon járnak, mert szoros az a kapu, és keskeny az az út,

amely az életre visz és kevesen vannak, akik megtalálják azt” (Mt 7, 13-14)

„És a Lélek és a menyasszony ezt mondják; Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jel 22, 17

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük